7óra7

Öt nap ünnep az ég alatt – 7. Ördögkatlan Fesztivál

Öt nap ünnep az ég alatt – 7. Ördögkatlan Fesztivál

2014. 06. 27. | 7óra7

Ez a hetedik alkalom, hogy Bérczes László és Kiss Mónika, a két fesztiválszervező „kosárfonó” közös álmaiból augusztus elejére egy fesztivál lesz a valóság – olyan fesztivál, ahol öt napon keresztül egy gyönyörű vidéken – négy baranyai falucskában – barátságban, békességben és felszabadultan ünneplünk – áll a fesztivál sajtóközleményében.

„Vissza kell térni a kézművességhez. A »kosárfonáshoz«. Ez évtizedek óta mániám. Nem »új« színházat kell csinálni, hanem vissza kell adni a színházcsinálás esetlegességét, eseményszerűségét, ezáltal közéletiségét. De azt a fajta közéletiséget, aminek az ünnephez van köze, hiszen a színház eredetileg az ünnepekből született. Márpedig az ünnep szép… Ruszt József fogalmazott így, őt hívjuk segítségül, amikor meg akarjuk fogalmazni, miért is hoztuk létre 2008-ban az Ördögkatlan Összművészeti Fesztivált. Sokunk számára a kosárfonás, az ünnep és az Ördögkatlan ugyanazt jelenti. Ez a fesztivál öt nap ünnep. Azt akarjuk, hogy a megszülető ünnep minden porcikájához közünk legyen, ahogyan a kosárfonó mesternek is a kezéből kiadott kosarához. Tudjuk, addig érdemes csinálni, amíg a kosár elfér kettőnk tenyerén” – állította Bérczes László, az egyik főszervező.

Az esemény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Bérczes László elmondta: a színházi produkciók túlsúlyban lesznek az idei fesztiválon, amelynek díszvendége a budapesti Katona József Színház, Horváth Csaba rendező-koreográfus és Lajkó Félix hegedűművész. Lengyelország is díszvendégként jelenik meg: lengyel zenekarok, színházi előadások és lengyel szerzők darabjaiból készült produkciók lesznek láthatók.

Az összművészeti fesztivált, amelynek műsorán számos gyerekprogram is szerepel, ahogyan minden évben, a Quimby zenekar nyitja és a Kiscsillag zárja - fogalmazott Bérczes László a hetedik alkalommal megrendendő fesztiválról, amely nevét a Nagyharsány határában lévő "ördög szántotta hegy" legendájáról kapta.

Magas színvonalú produkciók várják a nézőket az idén is - hangoztatta a sajtótájékoztatón Törőcsik Mari, a fesztivál fővédnöke. A közönséget nem lenézni kell, hanem tisztelni, megbecsülni. Elhinni, hogy ha a néző jót kap, a legkomplikáltabb dolgokat is befogadja, és elmegy a legnívósabb helyekre - fogalmazott a színésznő. Bérczes László ehhez kapcsolódva kiemelte: a programokkal szeretnék azt bizonyítani, hogy a minőségre van igény.

A mi osztályunk - Haumann Péter Máté Gábor, a Katona József Színház vezetője elmondta: A mi osztályunk című darabbal és a Szabadkai Népszínházzal közös Vörös című produkcióval, emellett Sufni-beli előadásokkal szerepelnek a fesztiválon. Haumann Péter a Szókratész védőbeszédével Fekete Ernő a Weöres Sándor verseiből összeállított Mennyekbe vágtató prolibusszal Szacsvay László pedig Pianínó című Szép Ernő-estjével lép fel.

Dinyés Dániel zeneszerző elmondta: Beremenden a Megbékélés Kápolna előtti réten az idén Beethoven IX. szimfóniáját játssza a Budafoki Dohnányi Zenekar. A palkonyai templomban a Dohnányi-kvartett ad koncertet, és folytatódik az Opera-beavató sorozat is, Offenbach Hoffmann meséi című művével. A fesztiválon Lajkó Félix lemezbemutató koncertet ad, valamint a Budafoki Dohnányi Zenekarral is fellép.

Kiss Mónika főszervező elmondta, hogy Horváth Csaba rendező-koreográfus több előadással érkezik a fesztiválra:
a Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves fizikai színházi rendező osztályának Toldi című mozgásszínházi előadásával, a Forte Társulat pedig az Irtással

A főszervező a képzőművészeti programokról elmondta: Wahorn András például nemcsak kiállítással érkezik, hanem koncertet is ad zenekarával és egy közös installáció megalkotásában is részt vesz. Szólt arról is, hogy a Pintér Béla és Társulata a Titkaink című előadással lép fel.

Titkaink - Stefanovics Angéla, Pintér Béla

Göttinger Pál rendező elmondta: a Hrabal-vurstli elnevezésű rendezvénysorozattal Hrabal születésének 100. évfordulóját ünneplik. Cseh Tamás halálának ötödik évfordulóján, augusztus 7-én megemlékeznek a fesztivál egykori fővédnökéről: a Kórusok Éjszakája résztvevőiből toborzott kórussal, Tóth Árpád vezetésével a katlanozók együtt énekelik el Cseh Tamás valamelyik dalát.

Bérczes László elmondta: a programsorozat idei költségvetése mintegy 70 millió forint, amelynek a felét állami támogatás adja, a jegybevételek mintegy 30 százalékot tesznek ki, a fesztivált a résztvevő települések is támogatják, de a legfőbb problémájuk, hogy nem tudtak szponzorokat szerezni. A több mint 40 kisebb helyszínen zajló rendezvényen az idén 45 ezer látogatóra számítanak.

>>> Az Ördögkatlan Fesztivál színházi műsora a 7 óra 7-en

Kapcsolódó:

>>> Ördögkatlan – A Katona József Színház az idei díszvendégek között

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr727995369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása