7óra7

Megkezdődött a kisvárdai színházi seregszemle

Megkezdődött a kisvárdai színházi seregszemle

2014. 06. 29. | 7óra7

A szombat esti, a Várszínpadon megtartott hivatalos megnyitón Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere, valamint Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter köszöntötte a társulatokat és a nézőket.

A megnyitó előtt a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház mutatta be Az ember komédiája című darabját, az ünnepség után pedig Székely Csaba Hogyne, drágám! című zenés komédiáját tekinthette meg a közönség a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásában.

A hazai és határon túli színházak előadásainak a Művészetek Háza, a Várszínpad és a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskolában berendezett Rákóczi Stúdió ad helyet. A zsűri és a közönség tizennyolc versenyelőadást láthat a programban, továbbá lesz nyolc versenyen kívüli bemutató.

A versenyprogramban a nyitó nap előadásai mellett szerepel a marosvásárhelyi társulat Euripidész klasszikusával, az Alkésztisszel Székely Csaba átiratában; Gerhart Hauptmann A patkányok című darabja az Újvidéki Színház tolmácsolásában; Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című drámája a marosvásárhelyi Yorick Stúdió színrevitelében; Tadeusz Slobodzianek Ilja próféta című darabja a Vajdasági Tanyaszínház előadásában; valamint Brestyánszki Boros Rozália Vörös című műve a budapesti Katona József Színház és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának közös produkciójában.

A szabadkai társulat három másik darabbal, Biljana Srbljanovic A halál nem bicikli (hogy ellopják tőled) Szerbhorváth György Van valami bejelentenivalója? és Tasnádi István Tapasztalt asszony című művével is versenyez Kisvárdán.

A csíkszeredai Csíki Játékszín Gogol A revizor a Kassai Thália Színház Egressy Zoltán Portugál a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Nyikolaj Koljada Murlin Murlo a Komáromi Jókai Színház Harold Pinter Árulás a Nagyváradi Szigligeti Színház Forgách András A fiú a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Kincses Réka A Pentheszileia-program a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Máté Angi regénye alapján írt Csipke című darabbal, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház pedig Shakespeare Hamletjével indul a kisvárdai fesztivál díjaiért.

Versenyen kívül bemutatkozik Kisvárdán az Orlai Produkciós Iroda, a budapesti Katona József Színház és József Attila Színház, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a Nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata és a kassai TeatRovás Műhely.

A színházi előadások mellett koncertek és kiállítások színesítik a programot: június 27-én a kolozsvári Loose Neckties Society zenél, a záró napon pedig a környékbeli amatőr zenekarok szereplésével megrendezik a IV. Kisvárdai Rockmaratont.

A Magyar Színházi Társaság, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Nonprofit Társadalomkutató Egyesület által összeállított "... vagy nem lenni" című tárlat a magyar holokauszt színházi áldozatainak állít emléket, a Napról Napra című hagyományos fotókiállítás pedig a fesztivál eseményeit örökíti meg.

A közönség emellett megtekintheti Kiss Borának, a csíkszeredai Csíki Játékszín színésznőjének képzőművészeti kiállítását is.

Kapcsolódó:

>>> Pénteken kezdődik a magyar színházak fesztiválja Kisvárdán

>>> Stuber Andrea: Menekülő útvonal a szakmaiság erősítése

>>> Összeállt a Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiváljának programja

>>> Idén is megrendezik a kisvárdai fesztivált

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr87995113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.