7óra7

Elkezdődött a Szegedi Szabadtéri Játékok

Elkezdődött a Szegedi Szabadtéri Játékok

2014. 07. 04. | 7óra7

Ha jó a művészet, akkor a szakralitás inspiráló, továbbá ha jó a művészet, akkor "olyan magasságokba emel bennünket, ahová a hétköznapokban nem juthatunk el" - mondta Balog Zoltán a Dóm rekonstrukciós munkái miatt a templommal szemben fölállított színpadon.

A miniszter úgy fogalmazott, a Dóm felújításából nem az következik, hogy idén nincs szabadtéri játékok, hanem igenis van, közös vállalkozással pedig sikerült jobb helyzetet teremteni, mint előtte.

A templom korábban a közönséggel szemben volt, most mögötte van. Ha a templom az ember előtt magasodik, akkor kijelöl egy irányt, ha mögötte, akkor neki vetheti a hátát, és úgy nézhet szembe az élet nehézségeivel - mondta a politikus. Hozzátette: most a színészekkel szemben áll a Dóm két gyönyörű tornya, így ők meríthetnek ebből inspirációt.

Botka László (MSZP) szegedi polgármester úgy véli, a Dóm tér Európa legszebb szabadtéri színpada, és akkor is az marad, ha éppen 180 fokkal megfordul.

"A kulturális örökség részint az elődeinktől ránk hagyott értékek sokasága, részint pedig, amit mi hagyunk örökül utódainkra" - fogalmazott a politikus. Megújítva megőrizni, tizenkét éve ez Szeged mottója, és ez a fesztivál egyedisége, különlegessége is. A Szegedi Szabadtéri Játékokkal, a megújulással és megőrzéssel Szeged évről évre megérkezik Európába és Európa hazatalál ide, Szegedre - mondta a polgármester.

Zorba, a görög

A fesztivál idei nyitódarabja a Zorba, a görög című táncmű, amelyet Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója állított színpadra. A következő héten Kerényi Miklós Gábor rendezésében Kálmán Imre operettklasszikusa, a Csárdáskirálynő szerepel a műsoron, majd az elmúlt évad legnagyobb sikere, az Elfújta a szél című musical következik. Augusztus első napjaiban Kodály Zoltán Háry János című daljátékával folytatódik a fesztivál, a nagyotmondó obsitos történetében egy igazi világsztár is színpadra lép: Napóleon alakját Gérard Depardieu formálja meg. Az évad a Mamma Mia! musicallel zárul augusztus közepén Szirtes Tamás rendezésében.

>>> A Szegedi Szabadtéri Játékok műsora a 7 óra 7-en

Kapcsolódó:

>>> A Zorba, a görög a Szegedi Szabadtéri Játékokon

>>> Kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok programsorozata

>>> Bemutatták a Szegedi Szabadtéri Játékok új fesztiválhelyszínét

>>> Gérard Depardieu Napóleon szerepében Szegeden

>>> Látványos fordulatot vett a Szegedi Szabadtéri

>>> Nyilvános a szegedi Háry János szereposztása

>>> Családi kikapcsolódást kínáló műsor az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

>>> Mamma Mia! – olvasópróba a Madách Színházban

>>> Kihirdették a Mamma Mia! című musical szereposztását

>>> Plusz előadás a Mamma Mia!-ból a Szegedi Szabadtérin

>>> Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon

>>> A Csárdáskirálynő és Elfújta a szél – Szereposztást hirdetett a Szegedi Szabadtéri

>>> Mobil forgószínpad a Szegedi Szabadtéri Játékokra

>>> Megfordul a nézőtér – Műsort hirdetett 2014-re a Szegedi Szabadtéri Játékok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr737995029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása