7óra7

A Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiválja díjazottai

A Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiválja díjazottai

2014. 07. 07. | 7óra7

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma életműdíjat adományozott: Dr. Kötő Józsefnek, aki színháztörténészként, pedagógusként és iskolaszervezőként is jelentős formálója az erdélyi színházi életnek, valamint Mokos Attilának, a Komáromi Jókai Színház művészének, pályafutásának eddigi érdemdús szakaszáért.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fődíját az eredeti drámaértelmezésért és a kiváló együttes teljesítményért a Vajdasági Tanyaszínház Ilja Próféta című előadásának kapta.

Hamlet - elöl: D. Albu Annamária, Márton Lóránt, Nagy Alfréd

Budapest Főváros Önkormányzatának díját a magas színvonalú rendezői, színészi és társulati munkájáért a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hamlet előadása kapta.

Budapest Főváros Önkormányzatának másik díját a történelmi múlt drámai feldolgozásáért és a két társulat közös teljesítményéért a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a Katona József Színház Vörös című produkciója kapta.

Vörös - hátul: Szirtes Ági

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Teplánszky Kati-díját A halál nem bicikli és a Tapasztalt asszony című előadásokban nyújtott alakításaiért a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának művésze, Pámer Csilla kapta.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját megosztva
a Vörös, A halál nem bicikli és a Tapasztalt asszony című előadásokban nyújtott alakításaiért a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja,
G. Erdélyi Hermina és a Portugálban nyújtott alakításáért a Kassai Thália színház tagja, Lax Judit kapta.

A patkányok - Mészáros Árpád, Huszta Dániel, Balázs Áron, Kőrösi István

Kisvárda város közönségdíját az Újvidéki Színház Hauptmann: A patkányok című előadása kapta.

Kisvárda Város díját megosztva a Vajdasági Tanyaszínház Ilja Próféta című előadásának díszletéért Boros Viktória és jelmezeiért Janovics Erika kapta.

Kisvárda Város Polgármesterének díját kapta a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az ember komédiája című előadás rendezéséért Táborosi Margaréta.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr37995061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.