7óra7

Csütörtökön indul a X. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyulán

Csütörtökön indul a X. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál Gyulán

2014. 07. 07. | 7óra7

A David Doiashvili rendezte Szentivánéji álom című előadást, a budapesti Nemzeti Színházzal közös produkciót a gyulai Várszínpadon láthatja a közönség. A darabot szombaton és vasárnap is játsszák.

Mint írják, a nemzetközi fesztivál egyik kiemelt előadása a Globe Színház vendégjátéka, a Sok hűhó semmiért Max Webster rendezésében, amely július 10-én, csütörtökön látható.

Nagy várakozás előzi meg a Macbeth című előadást, amelyet a világhírű belga rendező, Luk Perceval vezetésével május 30-án mutattak be Szentpéterváron, a Balti Ház Fesztivál Színház társulatával. A produkciót július 11-én, pénteken játsszák Gyulán.

A Macbeth/Anatómia előadással a Maladype Színház érkezik a felújított gyulai Vigadóba, a Szabadkai Népszínház Macbeth előadását pedig a Tószínpadon játsszák.

Chiléből érkezik az Othello mindössze két szereplővel és bábokkal a Kamaraterem színpadára. Piotr Kondrat lengyel színész a Hamletet játssza el egyszemélyes előadásban a vár körül.

Három koncert is lesz a gyulai programban. A közönség megnézheti Caroll Vanwelden belga énekesnő dzsesszkoncertjét, Petrovics Emil Shakespeare daloskönyve is hallható lesz, valamint a W.H. együttes, Sena és Süveg Márk "Saiid" slam poetry estjére is várják az érdeklődőket.

A tizedik alkalom újdonsága a Shakespeare Fringe Fesztivál öt kora esti programmal a vár körül. Kortársunk még Shakespeare? címmel - a Magyar Shakespeare Bizottsággal együttműködve - kétnapos nemzetközi konferenciát is rendeznek, amelynek díszvendége a neves angol Shakespeare-kutató, Stanley Wells professzor lesz.

|{background:#ddd; font-size:11px; padding: 5px 10px}. A fesztivál szervezői értesítik kedves nézőiket, hogy a főszereplő, Cserhalmi György megbetegedése miatt a 2014. július 09-re tervezett Lear király című előadás elmarad. Az előadásra megvásárolt jegyek a vásárlás helyszínén válthatók vissza 2014. július 10-ig. |

>>> A Gyulai Várszínház műsora a 7 óra 7-en

Kapcsolódó:

>>> Pénteken kezdődik a Gyulai Várszínház 51. évada

>>> Londoni és szentpétervári előadás a gyulai Shakespeare Fesztiválon

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr87995063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.