7óra7

„…már szemerkél az eső”

„…már szemerkél az eső”

2014. 07. 14. | B. Kiss Csaba

Sok hűhó semmiért (Much Ado About Nothing), Shakespeare’s Globe, London Tegnapi posztomban már szóltam arról, mennyire befolyásolja egy szabadtéri színházi fesztivál műsorát az időjárás. Olykor keresztülhúzza az előzetes számításokat, néha viszont a legjobb rendezőnek bizonyul. Csütörtökön, a fesztivál szenzációjaként beharangozott Globe Színház (Shakespeare’s Globe) előadásán az utóbbira láthattunk példát. Az előadás megkezdése előtt a Várszínház igazgatója lép be nagy esernyővel a kezében, mondván, ha ezt magával hozza, nem lesz eső. Majd elmondja, mi a teendő akkor, ha lesz, végül biztosít róla, hogy nem lesz. Végül is lett is, meg nem is: épp akkor kezdett el szemerkélni, amikor dramaturgiailag indokolt volt, majd abba is maradt, amikor már nem.

A Globe Színház előadása felhőtlen szórakozást ígért, a felhőtlen jelzőt ezúttal mégsem alkalmaznám, tekintettel a hatalmas fekete fellegekre. Nem is tűzött ki más célt, mint a szórakoztatásét, de ezt maradéktalanul teljesítette. Mondjuk Shakespeare eme vígjátéka nem is kínál lehetőséget nagy létigazságok megfogalmazására, egyszerű szerelmi történetről van ugyanis szó, benne két szerelmespárral: Claudióval (Sam Phillips) és Heróval (Gemma Lawrence), illetve Benedettóval (Simon Bubb) és Beatricével (Emma Pallant). Míg előbbiek gyorsan egymásra találnak, addig utóbbiak kezdetben ki nem állhatják egymást, amíg a többiek cselt nem szőnek, és furfangos módon el nem hitetik velük, hogy a másik szerelmes beléjük. Beatrice mintha A makrancos hölgyből érkezett volna, de szerencsére ebből a darabból hiányzik az utóbbira jellemző hímsoviniszta didaktika. A darab világnézete nem túl bonyolult: vannak a jók és vannak a rosszak, az utóbbiak azon mesterkednek, hogy tönkretegyék előbbiek boldogságát, ez egy időre sikerül is nekik, de végül minden a helyére kerül: a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz megbűnhődik.

Sok hűhó semmiért

A Globe Színház abszolút biztosra ment, és a lehető leghagyományosabb előadást dobta össze Shakespeare darabjából. Nincsenek modern jelmezek (leszámítva Benedettóét egy jelenetben), aktualizáló kiszólások, speciális effektusok: ugyanezt az előadást akár négyszáz, akár kétszáz éve is eljátszhatták volna. Az egyes jelenetek között kellemes zenés intermezzókat hallgathatunk, a poénok működnek, a színészek megbízható színvonalon játszanak. Az egész mintha egy előadásgyár szalagsoráról gördült volna le: pontosan felépített, profi munka, Hollywood színházban. Nincsen benne semmi, ámde az legalább érthető – mondanám Karinthyval.

Sok hűhó semmiért

De félre is a kritikusi fanyalgással: igen, ilyen is kell; igen, a színház is a showbiznisz része, a színház is üzlet, Shakespeare is elég jól keresett a maga Globe-jával. És valóban, az ember jól szórakozik, eredeti nyelven hallhatja Shakespeare-t, és lát egy majdnem olyan előadást, amilyet a mester idején is láthatott volna. Shakespeare-múzeum ez, profin összerakott tárlat, amit nem zavar az azóta eltelt négyszáz év. Persze rossz rendezéssel és rossz színészi játékkal ez sem működne, de Max Webster rendező biztos kézzel nyúl az anyaghoz, a színészek pontosan, minden harsányságot, ökörködést és túlzást kerülve játszanak. Nincsenek önkényesen beleszőtt, ostoba altesti poénok, színpadi és nézőtéri futkosások, látványos akrobatajelenetek, amelyekkel nálunk kívánják feldobni a Shakespeare-komédiákat. Kockázatmentes, korrekt és élvezhető előadás. Ha a magyar Shakespeare-repertoár ilyen lenne, nem lenne okunk panaszra. De Shakespeare azért ennél sokkal több.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr107994983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.