7óra7

Sikeres évadot zárt a Soproni Petőfi Színház

Sikeres évadot zárt a Soproni Petőfi Színház

2014. 07. 30. | 7óra7

Pataki András, a teátrum igazgatója az MTI-nek elmondta: emelkedett a bérletet váltók száma, amely megközelítette a 9200-at; a középiskolai bérletek száma száz százalékkal nőtt. A következő évadban tízezernél is több bérletet szeretnének értékesíteni. A legsikeresebb darab a Katona Imre rendezte Evita című rockopera volt, amely iránt akkora volt az érdeklődés, hogy májusban nem lehetett rá jegyet kapni. Ezt az előadást jövőre is műsorra tűzik.

Az idei évadban közel 160 bérletes darabot láthatott a soproni közönség, emellett több mint húsz alkalommal vendégszerepeltek, például Győrben, Veszprémben, Komáromban, Bécsben és Zentán. Pataki András kiemelte: ezek a vendégszereplések stratégiai és testvérszínházi együttműködések révén valósulhattak meg. A Bécsi Európa Klubbal kötött megállapodás értelmében például a következő évadban közel kétszáz ausztriai magyart várnak a soproni színház előadásaira.

Soproni Petőfi Színház

A direktor hozzátette: továbbra sem kívánnak "előadásgyár" lenni, a cél, hogy a színészek fejlődjenek, ezáltal élvezhető és folyamatosan megújuló darabokat adjanak elő minden műfajban és minden korosztálynak. A közönség az ősszel kezdődő évadban összesen 192 bérletes darabot láthat, ebből 149-et nagyszínpadon.

Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere elmondta: 2015 tavaszára elkészül a Fertőrákosi Barlangszínház, amelyet tavasztól őszig olyan darabokkal kell majd megtölteniük, amelyek akár Ausztriából is ide csábíthatják a nézőket.

Demcsák Ottó, a tánctagozat vezetője felidézte, hogy augusztusban bejelentik a Sopron Balett megalakulását. Ennek legelső bemutatkozása a Páneurópai Piknik 25. évfordulóján, a Fertőrákosi Barlangszínházban lesz a Végtelen Európa című táncjátékkal. Kiemelte: a tánctagozat folyamatosan fejlődik, amelyet jól mutat a győri X. Magyar Táncfesztiválon való keddi szereplésük is, amely "kitűnően sikerült".

A Soproni Petőfi Színház idei nívódíjait Molnár Anikó és Pap Attila színészek kapták kiemelkedő munkájukért.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr527995135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.