7óra7

A kolozsvári színház saját programokkal készül a Kolozsvári Magyar Napokra

A kolozsvári színház saját programokkal készül a Kolozsvári Magyar Napokra

2014. 08. 07. | 7óra7

A kolozsvári színház csütörtöki közleménye szerint augusztus 17. és 24. között egyebek mellett gyermekprogramok és felolvasószínház várja az érdeklődőket a Farkas utcai Színházsátorban. A legkisebbek számára meseterasz, mesejáték-verseny, valamint az Óz, a nagy varázsló című mesemusical szereplőivel való találkozás is szerepel a programban. A felnőtteket a felolvasó-színházi alkalmak mellett batyus partival és szalontánc-tanulással várják a társulat tagjai.

Ványa bácsi A Színházsátorban lehetőség nyílik a színészekkel való személyes találkozásra, de megtalálhatók majd a színház régi és új kiadványai is.

A Kolozsvári Magyar Napok színházi programkínálatában a színház több előadása is szerepel. Az Andrei Şerban által rendezett Ványa bácsi két alkalommal tekinthető meg, a Máté Angi Mamó című regénye alapján készült Csipke című előadás egyszer látható. A június végén bemutatott Serena in X-tremis című koncertelőadást rendhagyó helyszínen, a Farkas utcai színpadon láthatja majd a közönség.

A színház előcsarnokában Fodor István csíkszeredai fotóművész Székelyföld madártávlatból című kiállítására kerül sor.

A kolozsvári színház több előadást is vendégül lát a rendezvénysorozat ideje alatt, így a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Rekviem egy házért című előadását, valamint a Béres László által rendezett Lola Blau című produkciót nézheti meg a közönség.

Az V. Kolozsvári Magyar Napokat augusztus 17. és 24. között rendezik meg.

>>> A Kolozsvári Állami Magyar Színház műsora 7 óra 7-en

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr267994873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.