7óra7

Évadzárás a Szkéné Színházban – Minden eddiginél több előadás és néző a szezonban

Évadzárás a Szkéné Színházban – Minden eddiginél több előadás és néző a szezonban

2014. 08. 07. | 7óra7

Egyedülálló módon mutatta be egy alkalmi csapat Csizmadia Tibor vezetésével Székely Csaba drámatrilógiáját, amelynek a befejező, Bányavíz című részével nyitották az évadot. Az előadás a szeptember eleji Vidor Fesztiválra is meghívást kapott.

Titkaink - Stefanovics Angéla, Pintér Béla

Pintér Béla legújabb darabja, a Titkaink eddig soha nem látott sikert hozott mind színháznak, mind a társulatnak. Az előadás az évadban olyan rangos fesztiválra is meghívást kapott, mint a Wiener Festwochen, de játszották Berlinben, Braunschweigben és Frankfurban is, nyáron és a jövő évadban pedig további magyar és külföldi fesztiválokra látogatnak el vele. Pintér Béla a tavaly megjelent drámakötetéért elnyerte az Artisjus Irodalmi Nagydíjat.

Az évad egyik legfontosabb eseménye volt decemberben Pintér Béla és Társulatának 15 éves jubileuma, amelynek keretében a társulat összes eddigi előadásából tizenhatot kronológiai sorrendben tűztek műsorra. Minden előadás kapcsán sor került Kritikus Órára. Az alábbi rovatban az erről szóló blogbejegyzéseket lehet olvasni: Pintér 15 KO-blog

A Magyar Állami Operaház balettművészei, Bajári Levente és Pazár Krisztina Feledi János irányításával egy filmadaptációt mutatott be Öngyilkos érzelmek címmel, míg egy új formáció, a Psix Project összművészeti előadást hozott létre a Frenák Pál Társulat két táncosával, Jantner Emesével és Feicht Zoltánnal. A k2 Színház Shakespeare Viharját dolgozta át és mutatta be a Szkénében.

I. Erzsébet - Tóth József, Bercsényi Péter, Fodor Tamás, Kaszás Gergő

A Szikszai Rémusz rendezte I. Erzsébet című előadás a Pécsi Országos Színházi Találkozóra is meghívást kapott. A Paul Foster darabjának címszerepét alakító Fodor Tamás a legjobb férfi főszereplőnek, míg Kaszás Gergő a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat nyerte el az előadásban nyújtott alakításáért.

Irtás - Krisztik Csaba, Ostorházi Bernadett A Forte Társulat, A nagy füzet tavalyi sikere után Horváth Csaba rendezésében egy újabb fizikai színházi előadást, az Irtást mutatta be, amely idén több nyári fesztiválon, Gyulán, az Ördögkatlan Fesztiválon és a Thealteren is látható lesz.

Nagyon fontos témához nyúlt idén a Nézőművészeti Kft., akik egy kortárs lengyel szerző drámáját mutatták be. A Szabó Máté által rendezett A zsidó című előadás a szerző hazájában komoly társadalmi párbeszédet indított a történelmi múlttal való szembenézés kapcsán, de aktualitása a magyar társadalomban is adekvát és húsbavágó.

*2014/2015-ös évad*

A fent felsorolt társulatok jövőre is visszatérnek.

Németh Ádám, a Szkéné igazgatója elmondta: a jövő évadban kilenc bemutatót terveznek.

Az első premiert, Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című darabját, szeptember 18-án láthatja a közönség, a Vádli Alkalmi Színházi Társulással és a Füge Produkcióval közös előadást Szikszai Rémusz rendezi.

Mint sorolta, második premierként októberben Mihail Bulgakov Színházi regény című művét mutatják be a k2 Színház előadásában, Benkó Bence és Fábián Péter rendezésében.

Az igazgató a bemutatók között beszélt Dés András és Horváth Csaba Farkas szem című produkciójáról, amelyet novemberben láthat először a közönség. Mint mondta, decemberben Szálinger Balázs A fiú munkacímű, Daidalosz és Ikarosz története alapján készülő darabját Koltai M. Gábor rendezésében mutatják be, a Nézőművészeti Kft.-vel közösen.

Horváth Csaba rendezésében a Forte Társulat 2015 áprilisában mutatja be a Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című művéből készülő előadást. Szintén tavasszal tűzik műsorra Cervantes Don Quijote című művét Parti Nagy Lajos átiratában; a Nézőművészeti Kft.-vel közös produkció Rába Roland rendezésében látható.

A színház szeptemberi műsorára jegyek online már kaphatók.

>>> A Szkéné Színház műsora a 7 óra 7-en

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr207995035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.