7óra7

Gérard Depardieu Napóleon szerepében Szegeden

Gérard Depardieu Napóleon szerepében Szegeden

2014. 08. 07. | 7óra7

Béres Attila rendezésében francia és magyar szöveget is elő kell adnia a világsztárnak.

Depardieu partnerei az augusztus 1-jén és 2-án színre kerülő előadásban többek közt a címszerepet alakító Homonnay Zsolt, a Ferenc császárt játszó Bodrogi Gyula, az Ebelasztin báró szerepét magára öltő Gálvölgyi János, a burkus silbakot alakító Szabó Győző és az Örzsét játszó Bordás Barbara lesznek.

***

Gérard Depardieu különleges megoldással lép színpadra Szegeden

A Béres Attila rendezővel folytatott korábbi megbeszélések alapján különleges dramaturgiai megoldással áll a szegedi Dóm tér színpadára Gérard Depardieu, akit Napóleon szerepében láthat majd a közönség Kodály Zoltán Háry János című daljátékában augusztus elején - közölte Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója az MTI-vel.

Gérard Depardieu franciául szólal majd meg a színpadon, a császár mondatait pedig a történetbe beépített tolmács fordítja majd magyarra - mondta a fesztiváligazgató.

A világhírű művész a tervek szerint az augusztus 1-jei bemutató előtt röviddel csatlakozik majd a daljátékot színpadra állító társulathoz, a próbafolyamatban egy másik színész helyettesíti majd - beszélt a részletekről Herczeg Tamás, aki hozzátette: Gérard Depardieu szegedi fellépésének pontos részleteiről később egyeztetnek majd.

Az augusztus 1-jei premier mellett a következő napon is színpadra kerülő daljátékban népszerű magyar színészek lesznek Gérard Depardieu partnerei. A nagyotmondó obsitos szerepét Homonnay Zsolt; apját, az öreg Háry-t a nemzet színésze, a szegedi színházi élet kiemelkedő és kedvelt képviselője, Király Levente alakítja, aki legutóbb 2007-ben lépett színpadra a Dóm téri csillagtető alatt. A tavaly a Leányvásár Lucyjeként színpadra lépett Bordás Barbara Örzsét, Háry mátkáját játssza.

Újra láthatja a szabadtéri közönsége Bodrogi Gyulát: a nemzet színésze Ferenc császár szerepében lép színpadra. Feleségét Sáfár Mónika alakítja majd. Gálvölgyi János is visszatér Szegedre, ő Ebelasztin báró alakját ölti magára. Soha nem állt még a Dóm téri színpadon Szabó Győző, aki most Burkus silbak szerepében mutatkozik be. Mária Lujzát Bucsi Annamária játssza, császári kocsisként Bede Fazekas Csabát, Krucifix generális szerepében pedig Vasvári Csabát láthatja majd a közönség.

Az előadás díszletét Cziegler Balázs, a jelmezeket Tihanyi Ildi tervezi. A karmester és zenei vezető Silló István lesz. A koreográfiát Juronics Tamás álmodja meg; együttese, a Szegedi Kortárs Balett is közreműködik a produkcióban. Ezen kívül a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szeged Táncegyüttes gyermekcsoportja, a Szegedi Nemzeti Színház ének- és tánckara is fellép az előadásban.

>>> A Szegedi Szabadtéri Játékok műsora a 7 óra 7-en

Kapcsolódó:

>>> Látványos fordulatot vett a Szegedi Szabadtéri

>>> Nyilvános a szegedi Háry János szereposztása

>>> Családi kikapcsolódást kínáló műsor az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

>>> Mamma Mia! – olvasópróba a Madách Színházban

>>> Kihirdették a Mamma Mia! című musical szereposztását

>>> Plusz előadás a Mamma Mia!-ból a Szegedi Szabadtérin

>>> Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon

>>> A Csárdáskirálynő és Elfújta a szél – Szereposztást hirdetett a Szegedi Szabadtéri

>>> Mobil forgószínpad a Szegedi Szabadtéri Játékokra

>>> Megfordul a nézőtér – Műsort hirdetett 2014-re a Szegedi Szabadtéri Játékok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr697995469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.