7óra7

Kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok programsorozata

Kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok programsorozata

2014. 08. 07. | 7óra7

Szegedi Szabadtéri Játékok - színpadon a Zorba, a görög díszlete Herczeg Tamás, a játékok igazgatója a kedden rendezett sajtóbejáráson elmondta, hogy a fesztivál történetének 83 esztendeje során a közönség soha nem vehetett részt ilyen körülmények közt – a Fogadalmi templomnak háttal helyet foglalva – az előadásokon, bár már a játékok indulásakor, az 1930-as években is felmerült a gondolat, hogy ebben a helyzetben játsszanak a téren. Húsz évvel ezelőtt többek közt azért ezt az azóta is használatos mobil lelátót választották, mert bármilyen helyzetben felépíthető.

A nézőtér megfordításával a játékok történetének legnagyobb színpadtechnikai fejlesztése valósult meg. Csaknem ezer négyzetméteres, vadonatúj, az eddiginél jóval többet tudó színpadot és korszerű világítástechnikát kapott a fesztivál. A fejlesztés költségeiből több mint 100 millió forintot a fenntartó önkormányzat fedezett, 330 millió forintot – részben kormányzati segítséggel – állt a szeged-csanádi egyházmegye, 50 millió forintot pedig a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. saját költségvetéséből gazdálkodott ki.

Az érdeklődés és a jegyértékesítés bevétele időarányosan felülmúlja a korábbi évek eredményeit, a színházi szakember szerint ez részben a közönség kíváncsiságának tudható be, a nézők szeretnék látni a megújult fesztiválhelyszínt.

Harangozó Gyula, a fesztivál művészeti vezetője elmondta, az új technika különleges színpadi megoldásokat tesz majd lehetővé, melyet első ízben pénteken és szombaton láthat majd a közönség.

A mobil színpad és technika arra is lehetőséget kínál, hogy a fesztivál produkcióival – például az évad legnépszerűbb előadásával, a Mamma Mia!-val – turnéra induljon.

>>> A Szegedi Szabadtéri Játékok műsora a 7 óra 7-en

Kapcsolódó:

>>> Bemutatták a Szegedi Szabadtéri Játékok új fesztiválhelyszínét

>>> Gérard Depardieu Napóleon szerepében Szegeden

>>> Látványos fordulatot vett a Szegedi Szabadtéri

>>> Nyilvános a szegedi Háry János szereposztása

>>> Családi kikapcsolódást kínáló műsor az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

>>> Mamma Mia! – olvasópróba a Madách Színházban

>>> Kihirdették a Mamma Mia! című musical szereposztását

>>> Plusz előadás a Mamma Mia!-ból a Szegedi Szabadtérin

>>> Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon

>>> A Csárdáskirálynő és Elfújta a szél – Szereposztást hirdetett a Szegedi Szabadtéri

>>> Mobil forgószínpad a Szegedi Szabadtéri Játékokra

>>> Megfordul a nézőtér – Műsort hirdetett 2014-re a Szegedi Szabadtéri Játékok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr457995051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.