7óra7

Szegedi Szabadtéri Játékok: négy pályázó

Szegedi Szabadtéri Játékok: négy pályázó

2014. 08. 07. | 7óra7

Szegedi Szabadtéri Játékok Indul az igazgatói posztért Herczeg Tamás, a fesztivál korábbi igazgatóhelyettese, aki Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművésszel együtt irányítaná az ország egyik legnagyobb szabadtéri színházát. Pályázatot nyújtott be Kelemen Csaba egri színész – akinek neve lehetséges igazgatóként már korábban is felmerült –, őt Sasvári Sándor segítené művészeti vezetőként. Indul a posztért Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, színigazgató, valamint Orbán Zoltán szegedi születésű újságíró is.

Az igazgatói pályázatok postára adásának határideje január 21. volt.

A Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatói posztjára azért kellett pályázatot kiírni, mert 2012. december 13-án a szegedi közgyűlés - a Fidesz-KDNP frakció tagjai és a Jobbik képviselőjének szavazatával - véglegesen döntött az ügyvezető, Bátyai Edina menesztéséről. A kulturális szakember menesztéséről december 1-jei ülésén egyszer már határozott a testület, a döntést azonban Botka László (MSZP) polgármester - élve az önkormányzati törvényben adott jogkörével - nem írta alá, ezért kellett ismét tárgyalni az ügyet. A Fidesz-KDNP frakció szerint a Szegedi Szabadtéri Játékok gazdasági mélyrepülése indokolta az ügyvezető leváltását.

Bátyai Edina menesztése ellen számos szakmai szervezet tiltakozott. A kulturális szakember egyben a szegedi Regionális Összművészeti Központ (REÖK) ügyvezetője is volt. Leváltása azután került napirendre, hogy egy REÖK-kiállításon bemutatott installáció sokakban felháborodást keltett.

Kapcsolódó:

>>> Ilyen volt a magyar színház 2012 – 2. rész – Széles margó >>> „Mélységesen meghatott” - Bátyai Edina nyilatkozata >>> Leváltották Bátyai Edinát >>> Szegedi Szabadtéri – Bár nem Kelemen Csaba a címzett, válaszolt >>> Szegedi egyetemi oktatók a művészeti szabadság mellett >>> Követeljük, hogy az önkormányzat törvényesen járjon el >>> Kritikusok nyílt levele a szegedi képviselőkhöz >>> Nyilvános ülésen tárgyalják a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetőjének felmentését >>> Ellehetetlenül a Szegedi Szabadtéri munkája – Nem is látták az előterjesztést >>> „Ez a döntés árt Szeged kulturális életének” - a Milla Szeged tiltakozik >>> 15:14 – Leváltották Bátyai Edinát – A polgármester nem írja alá >>> Közönségtalálkozó és szimpátiatüntetés Szegeden >>> Képgaléria a közönségtalálkozóról és a tüntetésről >>> A Magyar Fesztivál Szövetség szakmai döntést akar a Szegedi Szabadtéri ügyében >>> A Zeneművészeti Bizottság szerint pályázatot kellene kiírni >>> Tiltakozik a Magyar Színházi Társaság - Törvénytelen az előterjesztés >>> Szörényi, Bródy és Alföldi Szegeden – Szimpátiatüntetés a Szabadtéri politikai támadásnak kitett vezetői mellett >>> Szegedi Szabadtéri Játékok: irány a hakni? – Barátok közt: Kelemen Csabát akarja igazgatónak a szegedi Fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr997999223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.