7óra7

Elhunyt Halasi Erzsébet nagyváradi színművész

Elhunyt Halasi Erzsébet nagyváradi színművész

2014. 08. 12. | 7óra7

Halasi Erzsébet Az 1940. október 5-én Szegeden született színművész édesapja, Halasi Gyula színész a nagyváradi magyar színjátszás emblematikus alakja volt.

Halasi Erzsébet a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1961-ben, majd a nagyváradi színház szerződtette. Lírai és karakterszerepek hosszú sorát játszotta el, főként talpraesett lányok, asszonyok és egzaltált figurák megelevenítésével aratott sikert.

"Halasi Erzsébet nagy művész (...), aki minden műfajban képes kiválót alkotni. Drámai hősnőként éppoly maradandót alkotott, mint szubrettként, vagy vígjátékok főszereplőjeként” – írta róla Simon Judit színházkritikus, akinek Halasi Erzsébet – Egy színésznő élete című könyve 2011-ben jelent meg – olvasható a színház közleményében.

Ugyanabban az évben ünnepelte a nagyváradi színház Halasi Erzsébet pályafutásának 50. évfordulóját a Jutalomjáték című előadással.

Halasi Erzsébet számos díjat vehetett át pályafutása során: többek között Nívódíjat 2009-ben, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Életműdíját 2010-ben, az EMKE Poór Lili-díját 2011-ben, a Szigligeti-gyűrűt pályafutásának 50. évfordulóján.

Hozzátartozói, kollégái, tisztelői szombaton délelőtt 10 órától vehetnek tőle végső búcsút a Szigligeti Színház előcsarnokában. A temetési szertartásra ugyanaznap 12 órától kerül sor a nagyváradi Rulikowski temető Steinberger-kápolnájában.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr977994859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.