7óra7

Kezdődik a szabadtéri színházi szezon

Kezdődik a szabadtéri színházi szezon

2014. 08. 15. | 7óra7

A Szabadtéri Színházak Szövetsége keddi budapesti sajtótájékoztatóján Gedeon József ügyvezető elmondta: a 1997-ben alakult szervezet 9 tagjának az elmúlt évben összesen 28 bemutatója volt, 210 ezren nézték meg produkcióikat és 340 előadást tartottak.

Kiemelte: az idén is széles műfaji kínálattal, egész nyáron színvonalas programokkal, prózai és zenés színházi produkciókkal, komoly- és könnyűzenei koncertekkel, táncelőadásokkal, kiállításokkal, filmvetítésekkel, konferenciákkal és gyerekműsorokkal várják a nézőket.

Elmondta: költségvetési támogatásuk évről évre kisebb, így a bemutatók száma csökken és kevesebb önálló produkció születik. Arról beszélt, hogy szeretnék, ha legalább egy évre előre tervezhetnének. Elmondta: a legnagyobb probléma az, hogy bár az önkormányzati támogatás mellett a minisztériumtól pályázat alapján kapják a támogatást, olyan későn tudják meg ezeket az összegeket, hogy tervezhetetlen az évad.

Újdonságként említette, hogy öt színház részvételével közös évadnyitással hívják fel a figyelmet a szabadtéri színházakra: szombaton mindenki a saját színházában szervez nyitó programot.

Bán Teodóra, a Budapesti Nyári Fesztivál igazgatója elmondta: mintegy három hónapon át két helyszínen több mint száz programmal várják a közönséget. Kiemelte: már a közös megnyitó előtt, június 6-án megtartják a Piszkos Fred, a kapitány című darab premierjét a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

Elmondta: a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot június 13-án nyitják Snétberger Ferenc gitárművész koncertjével. A Shakespeare-évhez kapcsolódva minifesztivált szerveznek, amelynek középpontja június 21-én a londoni Globe Színház Hamlet előadása lesz.

Mint sorolta, vendégül látják a moszkvai klasszikus balett-társulatot, az új bemutatók között az Operaházzal közös júliusi premiert, a Carment említette, és mint mondta, augusztusban az Aidát is műsorra tűzik. A programok közül kiemelte Lajkó Félix a Dohnányi Zenekarral közös fellépését, és a Buena Vista Social Club búcsúkoncertjét, a My Fair Lady című musicalt és a Székely Dózsa György című táncszínházi előadást.


Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója elmondta: az évad a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljával indul és a Várszínházi Estékkel zárul. A fesztiválon a határon túli előadások mellett az idén több magyarországi produkció is megjelenik, a 26. alkalommal megszervezett esemény programját Stuber Andrea színikritikus állította össze. A fesztiválon 18 versenyelőadás és 7 versenyen kívüli produkció látható.

A kisvárdai Várszínházi Esték programján a gyerekelőadások mellett a Csakazértis szerelem a Mágnás Miska, a Fergeteges című produkciót is műsorra tűzik, és A vörös malom című musicalt mutatják be Miklós Tiborra emlékezve.

Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója elmondta: megemlékeznek a Shakespeare-évfordulóról, a Vízkereszt, vagy bánom is című előadással, a holokauszt évfordulóhoz kapcsolódva a Rose című darabot tűzik műsorra. A programok sorából kiemelte a Csodalámpa című bemutatót és az évadot záró Ostromopera című mű ősbemutatóját.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton, a Szentendrei Teátrum és Nyár ügyvezetője elmondta: az Örkény Színházzal közös Mácsai Pál rendezte Übü király bemutatójával indul a szezon, emellett az Orlai Produkcióval közös bemutatatót, a Happy Endinget emelte ki. Elmondta: koncertek, gyerekelőadások, és több fesztivál - köztük a IX. Szentendre éjjel-nappal nyitva - kíséri végig a nyarat.

Zsámbéki Színházi Bázis Vásárhelyi Nóra, a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis vezetője elmondta: a szombati közös évadkezdésen Mátyás Irénre, a színház egy éve elhunyt alapító igazgatójára emlékeznek. Mint mondta teret biztosítva a fiatal művészeknek az alkotásra. Az előadások közül a HUPS! Crew produkcióját, a Szentivánéji álom előadását és Gergye Krisztián Marat/Sade rendezését emelte ki.

Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatójaként elmondta: az 51. évadot rendezik meg június 27-től augusztus 10-ig összművészeti fesztiválként. Mint sorolta, David Doiashvili rendezésében a Szentivánéji álmot Sopsits Árpád rendezésében a Szerb Antal Utas és holdvilág című művéből készült produkciót, Bagó Bertalan rendezésében a 3:1 a szerelem javára című darabot mutatják be.

Elmondta: a X. Shakespeare Fesztiválon - amelyet július 3. és 13. között rendeznek meg - a londoni Globe Színház a Sok hűhó semmiért című darabot mutatja be Max Webster rendezésében, Luk Perceval rendezésében pedig a Hamlet látható. A lengyel Hamletről a chilei Othellóról emellett Caroll Vanwelden koncertjéről szólt. Mint sorolta látható lesz a Lear király Cserhalmi György főszereplésével, és konferenciát is szerveznek.

A Szegedi Szabadtéri Játékok július 4-én induló programsorozatára Herczeg Tamás igazgató szerint 70-75 ezer látogatót várnak. Beszélt arról, hogy 83 év után a négyezer fős nézőteret megfordították, jelentős színpadtechnikai fejlesztést valósítottak meg. Az évadot a Zorba, a görög című darab nyitja, Harangozó Gyula művészeti igazgató rendezésében. Az újdonságok között szólt, a non-replica változatban műsorra tűzött Mamma Mia! című musicalről és arról, hogy Gerard Depardieu szereplésével mutatják be Kodály Háry Jánosát

>>> A Budapesti Nyári Fesztivál műsora a 7 óra 7-en

>>> A Kisvárdai Várszínház műsora a 7 óra 7-en

>>> A Kőszegi Várszínház műsora a 7 óra 7-en

>>> A Szentendrei Teátrum és Nyár műsora a 7 óra 7-en

>>> A Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis műsora a 7 óra 7-en

>>> A Gyulai Várszínház műsora a 7 óra 7-en

>>> A Szegedi Szabadtéri Játékok műsora a 7 óra 7-en

Kapcsolódó:

>>> Színházi és zenei programok a Budapesti Nyári Fesztiválon

>>> Kihirdették a Városmajori Színházi Szemle programját

>>> Londoni és szentpétervári előadás a gyulai Shakespeare Fesztiválon

>>> Júniusban indul a Gyulai Várszínház 51. évada

>>> Idén is megrendezik a kisvárdai fesztivált

>>> Stuber Andrea: Menekülő útvonal a szakmaiság erősítése

>>> Gérard Depardieu Napóleon szerepében Szegeden

>>> Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon

>>> Megfordul a nézőtér – Műsort hirdetett 2014-re a Szegedi Szabadtéri Játékok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr217995305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása