7óra7

Kedden alakul meg hivatalosan is a Sopron Balett

Kedden alakul meg hivatalosan is a Sopron Balett

2014. 08. 18. | 7óra7

Végtelen Európa Emlékeztetett arra, hogy 2012. májusi kinevezésekor két évet kért ahhoz, hogy tisztázza, képesek-e a táncművészetet a legmagasabb művészi szinten beemelni és beépíteni a teátrum munkájába. A tánctagozat létrehozásával Demcsák Ottó Harangozó-díjas balettművészt, koreográfust, a Győri Balett örökös tagját, a most bemutatkozó produkció egyik alkotóját bízták meg.

A társulat a klasszikus és a modern stílusban egyaránt képzett nyolc - négy férfi és négy női - táncossal kezdte meg a munkát, először zenés darabokban, majd önálló táncprodukcióval állva a közönség elé. A csapatnak jelenleg 14 állandó tagja van, akikhez erre a produkcióra négy vendégművész csatlakozik. Köztük van William Fomin Harangozó-díjas magántáncos, a Győri Balett örökös tagja, aki egyébként balettmestert alakít a táncjátékban - jegyezte meg az igazgató.

Hozzátette, hogy a Végtelen Európa című előadás nem hagyományos táncmű, hanem sokkal inkább egy összművészeti alkotás, amelyben a tánc, a videó, a zene és a fényfestés egy összetett produkcióban jelenik meg.

A munkában nagy szerepet vállalt Bordos László Zsolt fényfestő, akinek 3D-s animációi szó szerint egy új dimenzióba viszik a darabot - hangsúlyozta Mikó F. László képzőművész, a darab egyik alkotója.

Elmondta, hogy a Végtelen Európa története az egyéni és csoportos szabadság­vágyról, a bezártság és elszigeteltség okozta traumákról és azok feloldásáról szól. Mindezt egy ház - azaz egy ország - lakóinak egy napján keresztül mutatja be az előadás, teret engedve közben az álmoknak és vágyaknak, a távoli és a közelmúlt képeinek, valamint a jelen aktualitásainak. A főszereplőket egy bukott angyal és egy szeráf kíséri végig a történeten.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr107994839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.