7óra7

Öt bemutatóval várja a közönséget a Bóbita Bábszínház

Öt bemutatóval várja a közönséget a Bóbita Bábszínház

2014. 08. 21. | 7óra7

Bóbita Bábszínház Az első bemutató a Torzonborz, a rabló című előadás lesz október 4-én, amelyet az Álomzug Társulással közös Szépenszóló Fütyöri, valamint a Hókirálynő, a Vándormese és a már az ifjúsági korosztálynak szóló Az ablak című produkció követ.

Sramó Gábor a vendégszereplések közül kiemelte, hogy a Bóbita szeptember 25-én a Zimmezumm című csecsemőszínházi előadással részt vesz a besztercebányai nemzetközi bábfesztiválon.

Az igazgató örömének adott hangot, hogy a bábszínház továbbra is rendkívül népszerű, az elmúlt idényben tartott 295 előadását mintegy 36 ezren látták, és az előző évi 1900-zal ellentétben több mint 3200 bérletet adtak el.

Hozzátette: a Zsolnay Kulturális Negyedben működő, a pécsi önkormányzat által kiemelten támogatott bábszínház ennek is köszönhetően 27 millió forint saját bevétellel járult hozzá a 120 millió forintos költségvetéséhez.

A Bóbita Bábszínház 1961-ben alakult és 1981-ben vált hivatásos bábszínházzá. A teátrum a Pécsi Nemzeti Színház tagozataként működött, 2004-ben azonban önállósult, ami hosszú távon jobb érdekérvényesítést, anyagi hátteret jelenthet az intézménynek.

A bábszínházról és az előadásokról bővebb információk a www.bobita.hu internetes oldalon olvashatók.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr717994831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.