7óra7

Szita: jó eséllyel Rátóti Zoltán marad a kaposvári színház igazgatója

Szita: jó eséllyel Rátóti Zoltán marad a kaposvári színház igazgatója

2014. 08. 21. | 7óra7

"Nem előlegezhetem meg a közgyűlés jövő keddi döntését, de nagyon nagy esélyt látok arra, hogy a következő igazgatói ciklust is Rátóti Zoltán töltse be" - mondta a polgármester. Rátóti Zoltánt egyedüli pályázóként csütörtök délelőtt hallgatta meg a szakmai bizottság, melynek tagjai - Szita Károly elmondása szerint - egybehangzóan támogatják kinevezését.

Csiky Gergely Színház évadnyitó társulati ülése

Rátóti Zoltán az évadnyitón is megerősítette, hogy szeretné folytatni a megkezdett munkát, a mikéntről azonban a közgyűlés döntése előtt nem akart beszélni.

*2014/2015-ös évad*

A kaposvári társulat 12 bemutatót tervez az új évadban, ebből négy előadást másfél hónapon belül bemutatnak, ezért a próbák már az évadnyitó napján elkezdődtek - mondta az igazgató a társulati ülésen. Hozzátette, hogy vendégjátékokon is részt vesznek, A király beszédét például most szombaton Balatonfüreden láthatja a közönség, de ezzel a darabbal szerepelnek majd a Vidéki Színházak Fesztiválján Budapesten, a Bányavakságot pedig Kassán mutatják be.

Az évadnyitón 40. alkalommal adták át a teátrum legendás igazgatójáról elnevezett díjat, a Komor István-gyűrűt, és most először a Fogaskerék-díjat. Mindkét elismerésről titkos szavazással döntöttek. Előbbit - 2001 és 2008 után immár harmadszor - Sarkadi Kiss János vehette át, aki kollégái szerint az előző évadban a legjobban képviselte a színház művészeti szellemiségét. A háttérben dolgozók elismerésére alapított Fogaskerék-díjat elsőként Szabó István zsinóros-díszítőnek ítélték oda.

Csiky Gergely Színház évadnyitó társulati ülése

A kaposvári színház társulata az új évadban - a már korábban ismertetett tervek szerint - a nagyszínpadon öt bemutatót tervez. Heinrich von Kleist Az eltört korsó című vígjátékát Valló Péter rendezi, Bornemisza Péter tragédiáját, a Magyar Elektrát Horváth Csaba állítja színpadra, Ábrahám Pál Bál a Savoyban című operettjét Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönségi, Tracy Letts Augusztus Oklahomában című művét Guelmino Sándor rendezi. Stendhal Vörös és fekete című regényéből Müller Péter Sziámi készít színdarabot, a zenéjét Tolcsvay László írja és Funtek Frigyes rendezi.

Ugyancsak a nagyszínpadon mutatják be - bérleten kívüli előadásban - Bohumil Hrabal megfilmesített alkotásából, a Szigorúan ellenőrzött vonatok című kisregényből készült tragikomédiát Bérczes László rendezésében.

A korábbiaktól eltérően nem a stúdióban, hanem a nagyszínpadon mutatják be az évad két új gyerek-, illetve ifjúsági előadását. A Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényéből készült musicalt Pesty-Nagy Katalin rendezi, Fésűs Éva Ajnácska című mesejátékát Tóth Géza állítja színpadra.

Csiky Gergely Színház

A stúdióban a Shakespeare Összes Rövidítve, azaz a S.Ö.R. című komédiáját Zakariás Zalán rendezi, Gareth Armstrong Shylock című monodrámáját Kővári Katalin rendezésében láthatja a közönség, William Nicholson Árnyország című drámáját a budapesti Nemzeti Színházzal közös produkcióban mutatják be Dér András rendezésében, Kerékgyártó István Kaposvárról szóló történetét, a Rükverc című regényből készült darabot Lendvai Zoltán rendezi.

Kapcsolódó:

>>> Műsortervet hirdetett a kaposvári színház

>>> Rátóti Zoltán az egyedüli pályázó a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatói posztjára

>>> Kiírták a pályázatot a kaposvári színház igazgatói posztjára

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr747994821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása