7óra7

Tizenkét új bemutatóra készül a debreceni Csokonai Nemzeti Színház

Tizenkét új bemutatóra készül a debreceni Csokonai Nemzeti Színház

2014. 08. 25. | 7óra7

Ráckevei Anna hozzátette: a nagyszínpad első bemutatója októberben a Kerényi Miklós Gábor rendezte Marica grófnő lesz, a Budapesti Operettszínház és a Csokonai Nemzeti Színház közös produkciója. Ezzel párhuzamosan a Horváth Árpád Stúdiószínházban Katona Gábor mozgásszínházi előadást állít színpadra Csikóink címmel.

Csokonai Nemzeti Színház A következő évadtól négy új taggal bővül a debreceni társulat: Sárközi-Nagy Ilona, Szakács Hajnalka, Pál Hunor és Papp István szerződött a teátrumhoz - mondta az igazgató.

Ráckevei Anna az elmúlt évadra visszautalva elmondta: a színháznak - a vendégelőadásokat is beleértve - 355 előadása és 93 ezer nézője volt, 12 ezerrel több a tavalyinál. Emelkedett a bérletet váltók száma is, meghaladta a 15 ezret.

Több fesztiválra is meghívták a debrecenieket: júniusban a Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiváljának versenyen kívüli programjában volt látható a Légy jó mindhalálig júliusban a szegedi Thealter nemzetközi színházi fesztivál programjában szerepelt az Első szerelem a Beckett-darabot Gemza Péter rendezte, míg a Régimódi történet szeptember elején a Thália Színházban vendégszerepel a Vidéki Színházak Fesztiválján - sorolta Ráckevei Anna.

Ebben az évadban is folytatják a már hagyományos programsorozatokat: sikertörténet lett a Múzsák bérlet a Déri Múzeumban. Az irodalmi estek hiánypótló eseményeknek bizonyultak, hiszen a színészek szinte valamennyi alkalommal teltház előtt játszottak. Útjára indul a Shakespeare időgép II., amelynek keretében a vállalkozó kedvű nézők a XVI. századi Londonba érkezhetnek, hogy kiváló kép- és hangminőségben, magyar feliratozással élvezhessék a Globe Színház előadásait - jelezte az igazgató, hozzátéve, hogy idén is megrendezik a Deszka Fesztivált, a kortárs magyar drámák seregszemléjét. Az előadásokat tavaly összesen 4220 néző látta, a fesztivál kilenc napja alatt a színház 388 vendégművészt és műszaki szakembert fogadott.

A következő évad 12 tervezett bemutatójának fele ősbemutató lesz. Ráckevei Anna a decemberig tartó időszak bemutatói közül ízelítőül a nyitódarabok mellett kiemelte Lackfi János ifjúsági mesejátékát, A dühös lovagot Fige Attila rendezésében; a Segítsd a királyt! című drámát, amelyet a 25 éve meghalt Ratkó Józsefre emlékezve állít színpadra Csikos Sándor rendező.

Az idei bemutatókból - csakúgy, mint egy évvel korábban -, ezúttal is gálaműsort állítottak össze. A Szép estéket, Debrecen! című évadnyitó gálát augusztus 29-én este rendezik meg a nagyszínpadon, ahol többek között a Sevillai borbélyból, a Marica grófnőből, a Tűzről pattant Tündérország című családi musicalből vagy az Istent a falra festeni vidéki keserédesből, az évad első bemutatójából kapnak ízelítőt a színházlátogatók.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr277994797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása