7óra7

Szociopoly – Interaktív színházi társasjáték a Szputnyikkal

Szociopoly – Interaktív színházi társasjáték a Szputnyikkal

2014. 09. 04. | 7óra7

A Szputnyik Hajózási Társaság évek óta foglalkozik színházi neveléssel. Először 2012-ben készített diákoknak osztályterem színházi előadást, ez volt az Antigoné Gigor Attila rendezésében. Ezt követte Fábián Gábor Pirézek című tantermi előadása a MU Színházzal koprodukcióban, majd a Kerekasztal Színházi Nevelési Központtal közösen létrehozott Hosszabbik út amit szintén Gigor Attila rendezett. A színházi nevelés mellett a Szputnyik évek óta kísérletezik új színházi formákkal, ilyen volt a nemzetközi koprodukcióban készült Social Error amit Bodó Viktor rendezett, és ami egy társasjáték és egy valóságshow elemeit ötvözte.

Szociopoly olvasópróba

Fábián Gábor és Pass Andrea a Szputnyik Hajózási Társaságon belül, de egy külön csapatot alkotva, elindítják a Mentőcsónak munkáját, amely ebben az évadban olyan aktuális társadalmi problémákat vizsgál, mint a magyarországi mélyszegénység, az előítéletesség, a rasszizmus, és ami mindezekből következik, a kivándorlás problematikája is. Az első állomás a Szociopoly.

*Mi az a Szocipoly?*

A Szociopoly egy interaktív színházi társasjáték, a Szputnyik Mentőcsónak és a „GYERE” Gyerekesély Egyesület közös produkciója. Az eredeti társasjátékot társadalomkutatók találták ki 2010-ben. A Szputnyik két évvel ezelőtt, egy nemzetközi koprodukcióban készült előadás próbái során találkozott a játékkal, amit akkor a társulat egymás közt játszott Bass László vezetésével. Fábián Gábortól származik az ötlet, hogy a társasjáték színházi eszközök segítségével interaktív játékká váljon.

Szociopoly olvasópróba

*Mi a tét?*

Ma Magyarországon a szegénység mintegy másfélmillió embert érintő probléma, a hivatalos adatok szerint minden negyedik gyerek szegény családban nevelkedik.

Bár a legtöbb embert megrázza az Árvácska vagy a Twist Olivér sorsa, amikor a ma szegényeiről kérdezünk meg egy átlagpolgárt, a szolidaritás helyett nagyon gyakran a kirekesztés szólamait fogjuk hallani: „ezek nem is akarnak dolgozni – aki akar, az azért talál magának munkát”, „a segélyekből vígan megélnek”, stb.

A szegényellenes közhangulatot csak erősítik a média vagy a politika hatásvadász szólamai, a szegénységet kriminalizáló politikai döntések pedig egyre népszerűbbek a választópolgárok körében.

Mint minden előítélet rendszert, úgy ezt is a tapasztalatok hiánya, a torzított és tendenciózus információk táplálják. Tudományos előadásokkal, adathalmazokkal nem sokra megy az, aki szeretné megtörni ezt az ördögi kört.

Szociopoly olvasópróba – Hay Anna, Jaskó Bálint

„Mi a Szociopolyval nem a szegénységből csinálunk játékot. A játék érzelmi energiáját használjuk arra, hogy a munka, pénz és erőforrások nélküli megmaradás helyzetét átélhessék a résztvevők. A játék konstruálta valóságban mindenki szegény lesz egy órára. Mindenki maga hozhat döntéseket: akar-e feketén dolgozni, befizeti-e a villanyszámláját, fordul-e uzsoráshoz kölcsönért? Ha egy játékos átéli, hogy csak rossz alternatívák közül választhat, hogy mire is elég a segély vagy a családi pótlék, akkor van esélyünk arra, hogy az intolerancia helyett a szolidaritást válassza” – áll a Szputnyik közleményében.

*Helyszín és szereplők*

A Szociopoly egy észak-magyarországi kistelepülésen játszódik. Szereplői a településen élő emberek: a falu elitje (a polgármester, a vállalkozó és az orvos), az ott működő intézmények dolgozói (a rendőr, a tanítónő, a védőnő, a boltos és a kocsmáros) és a faluban élő (többségében szegény) emberek, akik közül néhányat színészek alakítanak, de a falu lakóinak többségét a nézők személyesítik meg.

*Játékidő*

Szociopoly olvasópróba – Bass László A program során öt hetet játszanak végig, ami alatt a résztvevőknek meg kell élniük a játék adta keretek között: két vagy három gyereket nevelnek, munkanélküliek, esetleg közmunkára vagy alkalmi munkára számíthatnak, de minden héten be kell vásárolniuk, ki kellene fizetniük a lakásuk rezsijét, illetve az esetlegesen felmerülő más kiadásaikat is. A játék elején megkapják az összes olyan segélyt, támogatást, amihez ma Magyarországon egy ilyen család hozzájuthat.

A darab rövid jelenetek sora: a néző van, hogy egy orvosi váróban találja magát, ahol ő is a jelenet szereplőjévé válik, és eldöntheti, hogy kiváltja-e a neki felírt gyógyszert, vagy sem? Tanúja lehet egy beszélgetésnek, ahol a helyi vállalkozó munkát ajánl valakinek, majd őt is megszólítja: akar-e jönni dolgozni, és ha igen, milyen feltételekkel? Hogy éppen milyen szituációba kerül a néző, azt mindig a szerencse dönti el.

*Kikkel játszható a Szociopoly?*

Jobban mondva, kikkel nem? Semmi esetre sem mélyszegénységben élőkkel, hiszen a játék célja a szegénység problémáira érzékenyíteni a résztevőket. A játékba egyrészt olyan középiskolás diákokat kívánnak bevonni, akiknek nincs vagy csak felületes tudásuk van a magyarországi mélyszegénységről, másrészt olyan felnőtteket, akik valamilyen munkakapcsolatban állnak a szegényekkel, például kistérségi gyerekesély programok dolgozóit (szociális munkások, önkormányzati dolgozók vagy akár rendőrök). A játékot nyílt színházi előadásként is tervezik a Szputnyik játszani a Jurányi Inkubátorházban.

Szociopoly olvasópróba – Fábián Gábor

*Alkotók:*

Társasjáték és szakmai konzultáció: Bass László, Fodor Kata
Szöveg: Fábián Gábor
Játsszák: Bass László, Fábián Gábor, Hay Anna / Gerle Andrea, Jaskó Bálint
Dramaturg: Róbert Júlia
Látvány: Veronika Keresztesová, Bujtás Móni
Asszisztens, drámapedagógus: Pass Andrea
Rendező: Fábián Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr887994717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.