7óra7

Zsótér Sándor kecskeméti O'Neill-rendezése a Thália Színházban

Zsótér Sándor kecskeméti O'Neill-rendezése a Thália Színházban

2014. 09. 05. | 7óra7

Hosszú út az éjszakába - Kőszegi Ákos, Trokán Nóra A színház Arizona Stúdiójában látható előadásról Zsótér Sándor elmondta: örül annak, hogy a budapesti közönségnek is eljátszhatják az előadást. Kiemelte: jó lenne, ha a vidéki színházak rendszeresen bemutatkozhatnának a fővárosban, lenne budapesti játszóhelyük. Mint mondta, az előadást a Thália Színházbeli vendégjáték mellett Budaörsön is láthatja a közönség szeptember 30-án.

A februárban bemutatott előadás Zsótér Sándor első O'Neill-rendezése. Arról szólva, hogy miért volt fontos számára ez a munka, elmondta: a szöveghez is kötődik, hiszen a darabot Ambrus Máriával közösen fordították újra, mindenkinek sok munkája van az előadásban, amelyet a nézők is szeretnek.

A darab szerepei nagy szakmai feladatot jelentenek a színészeknek, jó lenne, ha minél többször játszhatnák az előadást - mondta.

A szereplőválasztásról megjegyezte: ezekkel a színészekkel szeretett volna együtt dolgozni. Mary, az anya szerepéről, amelyet a fiatal Trokán Nóra alakít, elmondta: nem a kora, az élettapasztalata felől, hanem az egyenessége, az őszintesége felől tekintett a szerepre. Az édesanya, Mary morfinista, úgy beszél, mint egy diáklány. A rendező azt mondta, hogy olvasatukban a szerep kulcsa az, hogy Mary megmaradt fiatal lánynak, és abban a világban, az emlékeiben él.

Hosszú út az éjszakába - Orth Péter, Porogi Ádám

O’Neill egyik legismertebb és legszemélyesebb drámájában egy átlagos amerikai família egy napját követhetjük végig, amelyről hamar kiderül, hogy egyben a család alkonyát jelenti. A családi reggeli még idilli, ám a viták vádaskodásokba, a veszekedések vad háborúba torkollnak.

O’Neill végakarata az volt, hogy halála után 25 évig ne mutassák be a Hosszú út az éjszakába című drámáját, amely a világirodalom egyik legerősebben önéletrajzi ihletésű műve. A szereplők a szerző családjának hű másai, a bukott színész apával, az iszákos testvérrel és a morfinista anyával.

Egy hosszú nap elutazik az éjszakába - Porogi Ádám, Orth Péter, Trokán Nóra, Kőszegi Ákos

A kecskeméti előadásban Trokán Nórát, Kőszegi Ákost, Orth Pétert, Porogi Ádámot és Kertész Katát láthatja a közönség. A produkció dramaturgja Ungár Júlia, a zeneszerző Tallér Zsófia, a díszletet Ambrus Mária, a jelmezt Benedek Mari tervezte.

>>> A Vidéki Színházak Fesztiváljának műsora 7 óra 7-en

Kapcsolódó:

>>> Tizenegy előadás a Vidéki Színházak Fesztiválján

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr647994677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.