7óra7

Orosz, lengyel, szerb és magyarországi rendezők dolgoznak az idén erdélyi színházaknál

Orosz, lengyel, szerb és magyarországi rendezők dolgoznak az idén erdélyi színházaknál

2014. 09. 08. | 7óra7

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata az évadot William Shakespeare Szeget szeggel című művével indítja, amelyet a lengyel Tadeusz Bradecki állít színpadra. Vidovszky György rendezésében Molnár Ferencnek A Pál utcai fiúk című művét, majd Harsányi Zsolt rendezésében Szirmai Albert Mágnás Miskáját láthatja a marosvásárhelyi közönség. Sorin Militaru román rendező az idei évadban is dolgozik a Tompa Miklós Társulat művészeivel, ezúttal Alfred Jarry Übü király című drámáját állítja színpadra. A kistermi bérletes bemutatók között látható lesz Camus Caligulája, amelyet az oroszországi Tufan Imamutdinov jegyez, a kolozsvári Albu István a Karamazov testvéreket állítja színpadra, Keresztes Attila Moliere Tartuffe-jét rendezi.

Kaisers TV, Ungarn

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a 66. évadját kezdte el augusztus végén Pintér Béla Kaisers TV, Ungarn című darabjának bemutatójával, amelyet a magyarországi Porogi Dorka állított színpadra. A sepsiszentgyörgyi közönség láthatja Csehov Meggyeskert című drámáját Sardar Tagirovsky rendezésében, Machiavelli Mandragoráját, amelyet Zakariás Zalán jegyez. Kövesdy István állítja színpadra Edmond Rostand Cyrano de Bergerac című művét, Bocsárdi László pedig újabb Shakespeare-művet állít színpadra, ezúttal a Vízkeresztet.

A nagyváradi Szigligeti Színház a Liliommal kezdi az évadot, Molnár Ferenc művét Szikora János rendezi. A következő nagyszínpadi előadás A szabin nők elrablása című zenés vígjáték lesz Halasi Imre rendezésében, majd a román Anca Bradu állítja színpadra Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című drámáját.

Stúdió-előadásként a Hrabal-szövegek alapján összeállított A hetedik lépcsőfok című produkciót láthatja a nagyváradi közönség Balogh Attila rendezésében, majd Szabó K. István művészeti igazgató állítja színpadra Parti Nagy Lajos Ibusár című művét. Az évad végén az Ady Endre és Márai Sándor életművét párhuzamba állító, Álomvárosnézés című előadást láthatja a közönség Czajlik József, a kassai Thália Színház igazgatója rendezésében.

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban a lengyel származású kortárs rendező és írónő, Katarzyna Raduszynska a Hat és félcsillagos ígéretföldje szálló című előadást rendezi meg, majd a szerb Kokan Mladenovic a John Gay-féle Koldusoperát állítja színpadra. Radu Afrim román rendező is dolgozik a temesvári társulattal, a színház egyelőre nem közölte, milyen előadást mutatnak be.

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban Mihai Maniutiu román rendező a Szebb az élet halál után című saját komédiáját állítja színpadra, Zakariás Zalán Gogol Háztűznézőjét jegyzi, Tóth Árpád rendezi a Boldogtalanokat, Barabás Árpád pedig a Shakespeare Összes Röviden című előadást. A székelyudvarhelyi társulat bemutatja Garaczi László Csodálatos vadállatok című művét is felolvasószínházi keretek között.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr867994657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.