7óra7

Átutazók otthona
7óra7: (7/10)
Közösség: (10/10)

Átutazók otthona

2014. 09. 11. | TörökÁkos

A hely eredetileg sem a víztiszta unalom szigete: Feste, a grófnő házi tréfacsinálója egyben profi illuzionista. Eltüntet pénzérmét, selyemsálat, előkerít pálcát, virágcsokrot, sosemvolt gondolatokat, régen elvesztett életkedvet.

Ám még csak nem is ezzel kell kezdeni, hanem azzal, hogy színészek érkeznek a Kőszegi Várszínházba, hogy eljátsszák Shakespeare Vízkeresztjét. Egyikük, Epres Attila (vagy Feste?), hogy meg tudjanak felelni az összetéveszthetőség szerzői kívánalmának, megcseréli az egymásra alig hasonlító (bár ebben a színház segít) Trokán Nóra és Takács Géza lelkét. Vagy Violáét és Sebastianét?

Vízkereszt, vagy bánom is én

Az előadás egyik erénye, hogy mindez nem is olyan bonyolult, mint amennyire az. Szikár ésszerűség és kopár logika helyett forma és tartalom azonossága tartja egyben a valóság és az illúzió különféle síkjait. Ahogy a leleplezett színészek színészkedése egyszerre hatványozott látszat és koncentrált igazság, úgy az egymás – és egymás neme - mellé lobbanó szerelmek is olyan tévesztések, amelyek egyben a legvalóságosabb szenvedélyek. A szívszeretések kromoszomális rendje végül helyreáll, a megváltás azonban elmarad.

Vízkereszt, vagy bánom is én A nézőtér felé erősen lejtő talajon jönni és menni egyformán nehézkes: Illíria el van billenve. A külsőségeiben elrajzolt (előrehaladottan tisztaságmániás, vágyait rendszeresen jegelő, piperkőc) hercegnek Kelemen József ad belülről tartást. Ennek fordítottjaként Olívia grófnő szolid külleme mögé Hámori Gabriella tesz oda egy bipolárisra görbített főnemesi figurát. Ki tudja, mióta játsszák komolykodó ostromjátékukat? Aztán olyan is van, akinek éppen a billenés a lételeme: Gazsó György az előadás komikumának elsőszámú motorjává teszi a nemesi rokont, Böföghy Tóbit, aki a szerethető semmirekellőség, a heveny alkoholizmus, a mámoros jókedv és a lehúzás aranymetszése. Szintén nincs ellenére sem a felfordulás, sem a borissza dáridó Máriának, Olívia társalkodónőjének. A Szilágyi Csenge által jegyzett bővérű, nagy hangulatú hajadon színpadi súlya legjobban egy énekelt-táncolt szólóban mutatkozik meg, kevésbé tud érvényre jutni a közös jelenetekben.

Az őslakosok mellett vannak, akik jönnek, mások mennek, és akadnak jöttmentként maradók is. Fonnyadi Ábrist, Böföghy cimboráját, aki rászedés alatt álló, esélytelen kérőként botladozik a sajátos terepen, Kovács Zsolt telíti szórakoztatóan kedves félkegyelművé. Akiket a legkevésbé gondolnánk párnak – Olívia humortalan háznagya (Malvolio) és tréfacsináló bolondja – szintén összerendeződnek. Az előbbi Pál András játékában válik karót nyelt, mosolytalanná savanyodott főszolgából méltósága látszatát megfeszülten őrző, már-már sajnálatra méltó emberré. Az utóbbit Epres Attila hétköznapi emberként tessékeli végig az előadáson - nem csak bűvésztrükkökkel, de képességes énekhanggal is. Legjobb trükkjei azok (nem sok ilyen van), ahol a szöveg és a mutatvány egymással is játszik. Malvolio bornírt igazságérzete és látens énképzavara mellé még buta is, Feste bolondsága egyben szellemessége is. Egy ostoba és egy bölcs bolond: SPQR.

Idegen földön otthon, otthon idegenként magyarok (is) élnek a szigeten. Az első pillanattól az utolsóig kéznél vannak, a lejtő mellett egy sík részen zenélnek, bele-beleavatkoznak az eseményekbe: egyszerű természetességgel állnak kívül és lépnek bele a történésekbe. Nem kell fajmagyarnak lenni ahhoz, hogy a történésekbe szőtt népdalfeldolgozások hazavezessék a nézőket - tovább bonyolítva vagy éppen egyszerűsítve a látottakat.

Vízkereszt, vagy bánom is én

Vízkereszt, vagy bánom is én Ebbe a kortárs kosztümös világba érkezik a két bőrszerkós-kapucnis ifjú. Trokán Nóra elsősorban jól eltalált, sablonos gesztusokkal fiúsítja a többszörösen csavart nemi identitású Violát. Noha a nyegle, nagykamasznyi figura tapasztalatlan kelletlensége üti a lánykérő követség nőbolondító szólamait és villámgyors riposztjait, egyben jól ellenpontozza meglett lelkű szerelmes társai akaratos magabiztosságát. Takács Géza Sebastianként egyszerű eszközökkel hoz létre egy egyszerű fiút, aki maga sem tudja, mit akar. Nem vesz fel női allűröket, lágy férfisármja és megmentőjének, Antoniónak ráirányuló vonzalma az, ami nála is csavar egyet a nemi egyszeregyen.

A két partra vetett fiatal egymástól elszakadva, lelkesen sodródik egymás felé, és végül lelkesen – a világ normális rendje szerint - véti el egymást.

A dőlt színpadi sík házfallá egyenesedik, minden a helyére kerül, fiú a nőhöz, lány a férfi mellé, majd az egész díszlet szép kényelmesen visszaereszkedik: a kis gömböc a két ifjúval egyelőre jól lakott.

Nádasdy Ádám kortárs szájra álló fordítása egy ritmusos, naprakész rendezéssel találkozik. Az előadásnak van gondolata a szerelemről, annak értelmetlen érvényéről, felvetése a nemi identitás kőtáblájáról, egy érzékletes víziója az úton lévők hazájáról, de ha akarjuk, még filozófiája is a végesség végtelenségéről. Noha nem minden gondolata ér egybe, néhány jelenet jobban leül, mint ami a jó ritmushoz szükséges, és néha megcsikordul egymáson egy-egy figura, az előadás folyamatosan bomlik és épül, értünk jön, majd visszahúzódva csalogat magához. Vagyis él. Amije pedig a kőszegi Vízkeresztnek legfőképpen van: humora - abból a jóféle, elfogadva tagadó fajtából.

Végül ott áll bőröndjével a kiszolgált bohóc és a megbántott gondnok. Valószínű, hogy elmegy Fonnyadi Ábris is, a társulat sem maradhat tovább, a nézők is lassan hazamennek. A játék játék volt, és véget ért. Csak a magyarok maradnak és a szerelem.

_(Kőszegi Várszínház, 2014. július 18.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr118001457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása