7óra7

FESZT-FEST – Fesztiválgyőztesek fesztiválja a MU Színházban

FESZT-FEST – Fesztiválgyőztesek fesztiválja a MU Színházban

2014. 09. 11. | 7óra7

Magyar Szín-Játékos Szövetség E különleges válogatás valamennyi produkciója már bizonyította kiválóságát az amatőr színjátszás legfontosabb hazai és határon túli fórumain. Közülük számos méltán aspirálhat arra, hogy a hazai és nemzetközi független szcéna élmezőnyében is szerepeljen.

Ez a fesztivál a szokásosnál több időt, teret biztosít arra, hogy az előadások közötti szünetekben szakmai beszélgetésekre kerülhessen sor, és nem csak formális keretek között. A szervezők minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a csapatok láthassák egymás előadásait.

Egy&Más Vándorszínház (Lendva (SLO)): Cabaret

A FESZT-FEST-eken eddig mintegy 90 társulat mutatkozott be. Az idei 10 előadásra a visszajelzések szerint kb. 240 szereplő érkezik szerte a Kárpát-medencéből. A FESZT-FEST kihagyhatatlan lehetőség mindazoknak, akik szeretik a magyar színházi világ látóterébe ritkán bekerülő amatőr színházasokat, és akik Budapesten szeretnék együtt látni az év legjobbjait.

Itt kerül sor az MSz-JSz által alapított, az évad legjobb amatőrszínházi előadását elismerő Paál István Diploma nyertesének kihirdetésére is.

elnök, Magyar Szín-Játékos Szövetség

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr437994615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.