7óra7

Táncház és tánctörténeti prezentáció a XII. Keszthelyi Táncpanorámán

Táncház és tánctörténeti prezentáció a XII. Keszthelyi Táncpanorámán

2014. 09. 12. | 7óra7

A Nemzeti Táncszínház és a keszthelyi Balaton Kongresszusi Központ és Színház közös rendezvényén három nagy táncegyüttes, a Bozsik Yvette Társulat, a Szegedi Kortárs Balett és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (korábban Honvéd Táncszínház) produkcióit láthatja a közönség - olvasható a Nemzeti Táncszínház által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A háromnapos fesztivált Dusa Gábor fotóriporter 24 című fotókiállítása és Lakatos János koreográfus, táncpedagógus Táncoló filmkockák című szórakoztató tánctörténeti prezentációja gazdagítja. A rendezvényen táncház is várja az érdeklődőket, Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas művész vezényletével.

A Keszthelyi Táncpanoráma, amely a táncművészet kiemelkedő társulatait vonultatja fel a néptánc, a táncszínház és a modern balett műfajában, a Balaton parti város egyik fontos kulturális eseményévé nőtt ki magát.

Rítus

Idén a Bozsik Yvette Társulat Csillagokkal táncoló Kojot című táncos mesedarabjával kedveskednek a szervezők a gyerekeknek, míg a felnőtt közönséget a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Táncoló Tavasz valamint a Szegedi Kortárs Balett Rítus című produkciója várja.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr927994621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.