7óra7

A 21. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivált tartják Szabadkán

A 21. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivált tartják Szabadkán

2014. 09. 18. | 7óra7

A magyar rendező mellett szintén ezt az életműdíjat kapta meg a májusban elhunyt Timothy John Byford brit rendező, forgatókönyvíró, színész, aki életének jelentős részét Szerbiában élte le. A díjjal a gyerekeknek szóló kultúra és előadóművészet fejlesztéséhez való hozzájárulást ismerik el.

A szervezők tájékoztatása szerint 230 produkció jelentkezett a fesztiválra a világ minden tájáról, ebből választották ki a versenyprogram 15 előadását. A Grand Prix-ért 13 ország színjátszói versenghetnek. Egyebek mellett magyar, szerb, japán, észt és indiai produkciókkal szórakoztatják majd a gyerekeket.

Az előadások mellett filmvetítésekkel, műhelymunkákkal, kerekasztal-beszélgetésekkel várják az érdeklődőket, valamint bemutatják a mintegy 200 bábot tartalmazó 100 éves a szlovén bábművészet című kiállítást is. A fesztivál keretében a színművészet kutatásával foglalkozó nemzetközi fórumon a gyerekek és az elektronika világának kapcsolatáról értekeznek a résztvevők. Könyvbemutatókat is szerveznek, többek között Bartos Erika, a Bogyó és Babóca-könyvek szerzője is felolvas a legkisebbeknek, valamint megtekinthető lesz az írónő saját készítésű Bogyó és Babóca bábkiállítása.

Boribon és Annipanni

A Nyugat-Balkán egyik legjelentősebb nemzetközi gyermekszínházi fesztiváljának tartott rendezvényre Magyarországról idén csak egy előadás érkezik: a Budapest Bábszínház Boribon és Annipanni című produkciója, amelyet Ellinger Edina rendezett.

Az előadásokat három szabadkai helyszínen játsszák, a Jadran Színpadon, a Kosztolányi Dezső Színházban és a Gyermekszínházban. A rendezvényekre a belépés díjtalan.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr227994569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása