7óra7

Textúra 2014 – Színház és irodalom a Szépművészetiben

Textúra 2014 – Színház és irodalom a Szépművészetiben

2014. 09. 22. | 7óra7

Tavaly óriási sikere volt a múzeumban a hasonló Ganymed goes Europe nemzetközi projektnek, amelyre jó előre elkelt minden jegy, tegnap pedig a Színikritikusok Díját is elnyerte a produkció - mondta el a projekt hétfői sajtótájékoztatóján a Szépművészeti főigazgatója.

Baán hozzátette: idén a múzeum tíz magyar írót - Bartis Attila, Bán Zsófia, Garaczi László, Jókai Anna, Kiss Noémi, Parti Nagy Lajos, Szabó T. Anna, Térey János, Tompa Andrea és Závada Pál - kért fel, hogy írjanak egy-egy rövid jelenetet a gyűjtemény egy-egy általuk kiválasztott darabjából kiindulva.

Pelsőczy Réka és Török Ferenc rendezők felkérésére a jeleneteket Borbély Alexandra, Fodor Annamária, Kováts Adél, Pálfi Ervin, Pindroch Csaba, Simon Kornél, Szabó Kimmel Tamás, Szalontay Tünde, Téby Zita és Trokán Nóra adják elő.

Baán László elmondása szerint a projekt tökéletesen illeszkedik a Szépművészeti által kitűzött célokhoz, és élővé teszi a múzeumot, illetve az egyes műtárgyakat.

Az előadások során a nézők maguk dönthetik el, hogy milyen sorrendben és tempóban járják végig a 19 és 22 óra között folyamatosan újrajátszott, 6-12 perces jelenetek helyszíneit - számolt be a főigazgató.

Pálfi Ervin színész, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja Garaczi László: A legjobb, ami megtörténhet című művét adja elő Giovanni Antonio da Pordenone - Szent Márk evangélista című képe előtt a Textúra 2014 - című előadás-sorozat sajtótájékoztatóján a múzeumban

Pelsőczy Réka és Török Ferenc elmondták, hogy ennek ellenére igyekeztek az egyszemélyes jeleneteket "kerek egésszé" formálni, és közös asszociációkkal, jelekkel tágan összefűzni a történeteket.

A csütörtöki bemutató után október 2-án és 21-én, majd november 11-én, 19-én és 25-én találkozhat a közönség a Textúra 2014 projekttel.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr647994537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása