7óra7

Műsort hirdetett 2015-re a Szegedi Szabadtéri Játékok

Műsort hirdetett 2015-re a Szegedi Szabadtéri Játékok

2014. 09. 24. | 7óra7

A 2015-ös évad július 3-án Verdi Az álarcosbál című operájával kezdődik - mondta a táncművész-koreográfus a fesztivál 2015-ös programját bemutató sajtótájékoztatón.

Herczeg Tamás igazgató, Harangozó Gyula művészeti igazgató

Tíz éve nem szerepelt Verdi-mű a fesztiválon, Az álarcosbált pedig az eredeti szövegkönyvvel Magyarországon először 1998-ban mutatták be, a Dóm téren. Jövőre a színpad méreteit kihasználó látványos operaprodukció várja a közönséget.

Harangozó Gyula A következő hétvégén a Szabó Magda regényéből készült musicalt, az Abigélt tűzik műsorra a fesztiválon. Kocsák Tibor zeneszerző művét a Budapesti Operettszínház vendégjátékaként láthatják a nézők.

A Madách Színházzal együttműködésben idén hatalmas sikerrel bemutatott Mamma Mia! visszatér a fesztiválra. Az ABBA-musicalt Szirtes Tamás rendezésében július 17-én, 18-án és 19-én új szereposztással játsszák a Dóm téren.

Július 31-én és augusztus 1-jén prózai darabot, Shakespeare Tévedések vígjátéka című drámáját mutatja be a Szegedi Szabadtéri Játékok. A szervezők a magas művészi színvonalú, ugyanakkor szórakoztató produkcióhoz a legkiválóbb magyar színészeket kívánják felkérni.

A musical műfaj klasszikusa, A nyomorultak zárja majd az évadot augusztusban. Az 1985-ös londoni premier 30. évfordulóján teljesen új koncepciójú darabot állítanak színpadra Szegeden a Madách Színházzal koprodukcióban.

Jövőre is szerepel ingyenes ajándékkoncert a fesztivál programjában, amelyen az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny különdíjasa, Signe Ravn Heiberg fiatal dán szoprán lesz az egyik fellépő.

Herczeg Tamás igazgató a látogatók körében végzett közönségkutatás eredményeit ismertetve elmondta, hogy az idén a látogatók között jelentősen emelkedett a nem szegediek aránya, a nézők 61 százaléka érkezett az ország más településeiről vagy külföldről. A felmérés szerint a közönség 683 millió forintot költött el Szegeden a jegyáron felül.

A nézőtér megfordítása nem okozott komoly problémát, és mivel a székesegyház felújítása a tervek szerint csak nyár elejére fejeződik be, a jövő évben még mindig a Dómmal szemben állítják föl a színpadot – tudatta a színházi szakember.

A jegyértékesítés a 2015-ös évadra már a mai napon megkezdődött.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr177994521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.