7óra7

A Mamma Mia! bemutatójával indul az évad a Madách Színház

A Mamma Mia! bemutatójával indul az évad a Madách Színház

2014. 09. 25. | 7óra7

A Madách Színház egy évtizedes tárgyalások után a világon elsőként állíthatta színpadra non-replica változatban - azaz önálló rendezői koncepcióval, díszlettel, jelmezzel és koreográfiával - a musicalt. Mint Szirtes Tamás rendező az MTI-nek elmondta, a non-replica változat nemcsak lehetőséget, hanem kötelezettséget is jelent: az előadás nem is hasonlíthat az eredetire. Produkciójuk minden elemében más, mint a londoni: a rendezés alapelvei, a szerepek felépítése, az előadás látványvilága - a díszlet, a jelmez, a világítás - és a koreográfia is eltérő.

Mamma Mia!

Felidézte, hogy a Mamma Mia! szereplőválogatásán több mint 300-an vettek részt. Az eredeti szerzői intenció szerint a darabban a 40 éves generáció szerepel: az alapfelállás szerint az anya 40 éves, lánya pedig 20. Szirtes Tamás azonban kiszélesítette a korspektrumot az 50-esekre, hiszen - mint hangsúlyozta - a darab többek között arról szól, hogy a boldogságra és a szerelemre való képességét az ember ne veszítse el soha, és ez a gondolat az 50 éves korosztályra vonatkozóan ugyanolyan érvényes. Egyébként Meryl Streep 59 évesen játszotta el a szerepet - jegyezte meg.

Szirtes Tamás elmondta, hogy a dalok fordítása is vadonatúj. Ugyan eredeti ABBA-dalokról van szó, így elsőre furcsán hathatnak magyar nyelven, de a darab sajátossága, egyik nagy szerzői leleménye az, hogy a jól ismert slágerek a darab szövetében úgy hangzanak el mint musicaldalok, kötődnek a szituációkhoz, a cselekmény részét képezik. "Itt létkérdés ezeket magyarul hallani, mert továbbviszik a cselekményt, jellemet ábrázolnak. Bár popslágerek, de musicaldalokként funkcionálnak" - hangsúlyozta.

A fordítást Bárány Ferenc és Puller István közösen készítette. Miután legendás címek, hívószavak szerepelnek a műben, bizonyos részeket, versszakokat meghagytak angolul. "Akikben ez él, azok számára visszacsengenek a slágerek" - tette hozzá.

Mamma Mia!

A próbafolyamat áprilisban kezdődött, a Madách Színház produkciójának szabadtéri változatát augusztus közepén már bemutatta a társulat a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ahol mintegy 30 ezer néző látta a musicalt.

Szirtes Tamás a kőszínházi változatról szólva elmondta: a szegedi színpad szélessége 30 méter, míg a Madáché 10, ezért a színpadi mozgásokat, a díszletváltozásokat és a jelenetek hangszerelését jelentősen meg kellett változtatni. "A Madách-beli előadás intimebb, részletgazdagabb mint a szegedi" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a szegedi szereplők mellé újak is beléptek: a Madáchban a főszerepeket hármas, a többi szerepet kettős szereposztásban játsszák.

Az igazgató elmondta, hogy a mintegy 50 előadásból álló első sorozatot november közepéig játsszák a musicalből. Ezekre az előadásokra a jegyek már elfogytak.

Az ABBA svéd popzenekar világslágereire írt darab szövegkönyve Catherine Johnson munkája. A produkció díszletét Bátonyi György, a jelmezt Rományi Nóra tervezte, az előadás koreográfusa Tihanyi Ákos. A darab női főszerepét Gallusz Nikolett, Koós Réka és Kováts Kriszta játssza, a férfi főszerepeket Nagy Balázs/Sasvári Sándor/Stohl András, Hajdu István/Szerednyey Béla és Molnár László/Weil Róbert alakítja.

Kapcsolódó:

>>> A Mamma mia!-val zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok évadja

>>> Minden jegy elkelt a Szegedi Szabadtéri idei előadásaira

>>> Mamma Mia! – olvasópróba a Madách Színházban

>>> Kihirdették a Mamma Mia! című musical szereposztását

>>> Plusz előadás a Mamma Mia!-ból a Szegedi Szabadtérin

>>> Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr757994497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.