7óra7

A Tünet Együttes Apropó című előadása Amerikába tart

A Tünet Együttes Apropó című előadása Amerikába tart

2014. 09. 25. | 7óra7

A Balassi Intézet meghívására Szabó Réka, a társulat vezetője New Yorkban, az Abrons Arts Centerben egy vetítéssel kísért beszélgetésen is részt vesz majd.

Apropó - Gőz István és Szász Dániel

A két darabból álló előadás nagyszínpadi verziójában az est második részét az alkotók a mozdulatokra reagáló, real-time videótechnikával gondolták újra.

A produkciót az amerikai debütálás előtt egy alkalommal az Átrium Film-Színház közönsége is láthatja Apropó 2.0 – az amerikai turné „első állomása” az Átriumban címmel. Az előadás bemutatásában közreműködő partner a Nemzeti Táncszínház.

Az est első darabja, az Ez mind én leszek egykor Szabó Réka szólójában egyszerre van jelen a kislány, a középkorú nő és az öregasszony. Az előadó arra keresi a választ, hogy ki tudsz-e jutni a toronyból, amelybe 44 éves korodra zártad magad?

Ez mind én leszek egykor – I will be all of these things one day

A Nem emlékszem, hogy így neveltek volna szubjektív leltár, amelyben a társulat tagjai 7 évenkénti, valós és fiktív emlékeiket gyűjtötték össze egészen az elképzelt 77 éves korig. Az előadás a holland Space Theatre alapítója, Ardai Petra workshopja alapján készült.

Az előadásban a Tünet Együttes alkotótársai Korai Zsolt, vizuális művész és Papp Gábor, programozó, mindketten a hazai real-time videó technológia élvonalbeli képviselői. A Tünet Együttes közönsége már a Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok című előadásban is találkozhatott az interaktív videotechnikával, amely segítségével a táncosok kapcsolatba léptek a vetített képpel.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr497994513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása