7óra7

Felújításokat követően megnyílt a Pécsi Nemzeti Színház évada

Felújításokat követően megnyílt a Pécsi Nemzeti Színház évada

2014. 09. 26. | 7óra7

Pénteken tartotta első premierjét a 2014/2015-ös évadban a PNSZ, amely Bőhm György rendezésében Eisemann Mihály-Szilágyi László Én és a kisöcsém című operett-bohózatát tűzte műsorára.

A bemutató előtt avatta fel a Páva Zsolt polgármester és Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora a teátrum új jegypénztárát, amelyre a nyáron mintegy 25 millió forintot költött javarészt önkormányzati támogatásból az intézmény.

Páva Zsolt köszöntőbeszédében emlékeztetett arra, hogy a teátrum 1896-ban emelt épületén az utóbbi években elvégzett szakaszos felújításoknak mára komoly eredményei lettek. Két esztendeje megújult az erkély, renoválták a homlokzatot, modernizálták a közönségforgalmi részeket, átépítették a mosdókat, majd tavaly újjáépítették a színház balett-termét.

Pécsi Nemzeti Színház

A mostani beruházással - mondta - színvonalas körülmények között fogadhatja a színház a vendégeit. Kiemelte: a tervek kidolgozásához a Pécsi Tudományegyetem műszaki karának építész, belsőépítész, formatervező hallgatói nyújtottak segítséget.

Rázga Miklós, a PNSZ igazgatója arról beszélt, hogy a teátrumban az elmúlt néhány évben duplájára nőtt a nézőszám, a négy évvel korábbi hatvanezerhez képest immáron százhúszezer néző látogatja az előadásokat évadonként. A jegypénztár átalakítását ez a megnövekedett látogatószám tette indokolttá, s ennek során kapott új előteret a kamaraterem is.

A direktor korábban a teátrum évadnyitó társulati ülésén arról számolt be, hogy hat-hat nagyszínházi és kamaraszínházi bemutatójuk lesz. Az Én és a kisöcsémen kívül a nagyteremben játsszák még William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékát, Bizet-Scsedrin-Riederauer Carmen című balettját, Barrie-Charlap-Leigh Pán Péter című családi musical előadását, Balogh Elemér-Kerényi Imre Csíksomlyói passió című játékát, továbbá Mozart Don Giovanniját.

A kamarateremben Ránki György Andersen meséje nyomán írt zenés komédiája, a Pomádé király új ruhája, Harold Pinter A születésnap című abszurd játéka, Patrick Marber Közelebb! (Closer) című "nyers szerelmi látlelete", Martin Mcdonagh Billy (A kripli) című "kis szigeti groteszkje", továbbá Tóth Krisztina zenés időutazása, az Évek Vándora s a Pécsi Balett Orfeusz és Euridiké című produkciója lesz műsoron.

Kapcsolódó:

>>> A Pécsi Nemzeti Színház tizenkét bemutatót tervez az új évadban

>>> Összehangolta műsorát a Pécsi Nemzeti Színház a Pannon Filharmonikusokkal

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr677994481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.