7óra7

Sőt – Premier az Artus Stúdióban

Sőt – Premier az Artus Stúdióban

2014. 09. 30. | 7óra7

Sőt A Filter Performance kísérletező, kortárs művészeti társulás 2004-ben alakult meg Nyíregyházán. Előadásaik a performansz, térspecifikus megmozdulások, akciók, és a
total art jegyében születtek. Munkáikkal eddig Kelet-Magyarország térségében, valamint a Sziget Fesztivál éves rendezvényein mutatkoztak be. Az Artus-sal az elmúlt években alakult ki szoros alkotói együttműködés, mely során műfaji határokat feszegető akciók és performanszok jöttek létre. A most elkészült Sőt című munkájuk teljes próbafolyamata és bemutatója az Artus gyár-terében kapott otthont.

Az előadásban egy páros keresi a közös pontot. Azt a pontot, ahol megfelelhetnek egymásnak, ahol tabuk nélkül vizsgálhatják meg egymást. Az alkotók stációkat keresnek
a szerelem egyedfejlődésére, segítségül hívva a mozgás, a színház, a performance és a film eszközeit, valamint egy rideg, életre alkalmatlannak tűnő tér belakhatóságának
lehetőségeit.

„Súrlódáskor bekövetkezik az érintett felületek kopása. A kopás elkerülésére az érintett lelki felületeket a közösen húzott szabályok keretei mentén tartsuk tisztán. Amikor az együtt külön, a közel távol, a van nincs, a szerelem dunsztját már csak állati mivoltunk megjelenése zúzhatja szét. Erről azonban ne essék túl sok szó, mert nem gusztusos és sokat kell utána takarítani.

Önmagunk keresése közben szembe tükröződéskor előfordulhat, hogy amit látunk, hallunk, és a pillanat amiben vagyunk, nem más, mint rongyosra taposott kapcsolatunk
maradványfoszlánya, a bennünk élő másik kivetülése, egy nem áhított önarckép. Mi tisztán, és pormentesen szeretnénk majd távozni, ezért öltözzünk fel elegánsan, és viselkedjünk úgy, mintha mi sem történt volna, vagy nem is fog. A széket toljuk be magunk után, mert rendetlen hatást kelt. Így, szép pórázon, hófehérben tartjuk egymást öröklétben. A szabályokat pontokba szedve listázzuk, a szabályok álomtevékenységre nem vonatkoznak” – üzente a belakás szabályairól a rendező a majdani nézőknek.

Sőt

A koprodukció alkotói és egyben szereplői Végh Péter és Ferencz Krisztina, az előadás zenéjét Ratkóczi Huba jegyzi.

Az előadás a bemutató után októberben további két alkalommal lesz látható: október 5-én és 6-án 20 órai kezdettel.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr327994467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.