7óra7

1914 - Robert Wilson rendezése a Vígszínházban

1914 - Robert Wilson rendezése a Vígszínházban

2014. 10. 02. | 7óra7

Száz éve annak, hogy Szarajevóban Gavrilo Prinčip szerb diák meggyilkolta Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörököst. Száz éve annak, hogy örökre eltűntek az Osztrák-Magyar Monarchia látszólag békés, kényelmes pompában fürdőző hétköznapjai és kitört az első világháború. Az évforduló alkalmából a Prágai Nemzeti Színház, a Pozsonyi Nemzeti Színház és a Vígszínház színháztörténeti jelentőségű koprodukciós előadást hozott létre 1914 címmel, amelyet a világhírű rendező, Robert Wilson állított színpadra.

A nemzetközi alkotógárdával létrejött előadás nemcsak a közép-kelet-európai régión belül, de európai szinten is kiemelt kulturális eseménynek számít. A produkciót a CAFé Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében mutatja be a Vígszínház.

Az előadás Karl Kraus Az emberiség végnapjai és Jaroslav Hašek Švejk című műveinek közös adaptációja. A többnyelvű előadásban Eszenyi Enikő magyar színésznő mellett szlovák és cseh színészek szerepelnek. A cseh bemutató 2014 áprilisában volt Prágában, 2014 októberében kerül sor a budapesti és pozsonyi bemutatókra. A produkció már most több meghívást kapott nemzetközi fesztiválokra, így Magyarország és a visegrádi országok művészeti együttműködését fogja képviselni Belgrádban, Reimsben, Londonban és Párizsban is.

A Švejk, a derék katona kalandjai a világháborúban című könyv a cseh irodalom ikonikus regénye, amely az emberi butaságon is túlmutató abszurditása révén alkotó módon találkozik Karl Kraus Az emberiség végnapjai című háborúellenes művével. Ez a két mű a kortárs színház egyik legjelentősebb alkotójának Robert Wilsonnak a keze alatt különleges látványvilágával, metaforikus színpadi képekkel egyedi kollázzsá formálódik – amely nemcsak a világháború áldozatainak állít emléket, hanem mostani életünkről is szól, száz évvel a huszadik század történetét meghatározó háború után.

Robert Wilson amerikai színházi rendezőt a hatvanas évek közepe óta az egyetemes vizuális kultúra egyik legmeghatározóbb alkotójának, formálójának tartják; új bemutatói folyamatosan a nemzetközi figyelem középpontjában állnak. Wilson rendszeresen öt földrész művészeti életének élvonalbeli képzőművészeivel, zeneszerzőivel és színházi alkotóival dolgozik együtt; és nem egy előadása korszakos jelentőségűvé vált a kortárs színházban. A rendező korábban még nem rendezett Magyarországon, és vendégelőadása is csupán egyszer, 1992-ben járt nálunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr127994431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.