7óra7

CAFe Budapest - Eötvös-bemutató és Várjon-kamarafesztivál

CAFe Budapest - Eötvös-bemutató és Várjon-kamarafesztivál

2014. 10. 05. | 7óra7

Az idén 70 éves Eötvös Péter munkássága előtt retrospektív esttel tisztelegnek október 12-én a MU Színházban, ahol felcsendül a komponista operaszínpadi életművének nyitódarabja, a Harakiri című kamaraopera, majd további kamaraművek mellett Kulcsár Noémi Eötvös-művek által inspirált tánckoreográfiája is színpadra kerül.

Magyarországi operabemutatóval is köszöntik a 70 éves komponistát a CAFe Budapesten. Lady Sarashina című kamaraoperáját, melyben egy 11. századi japán hölgy belső élete elevenedik meg, október 17-én és 19-én mutatják be a Zeneakadémia Solti-termében.

Várjon Dénes saját, négyrészes kamarafesztivállal jelentkezik a CAFe Budapest keretében október 17. és 19. között. A Budapesti Music Centerben a névadón kívül fellépnek mások mellett Fejérvári Zoltán, Alekszej Ljubimov, Baráti Kristóf, Keller András, Bársony Péter, Jörg Widmann, Perényi Miklós, Várdai István és az Anima Musicae Kamarazenekar.

A CAFe Budapest egyik kuriózuma lesz az 1979-ben tizenhárom muzsikus által létrehozott 180-as Csoport újbóli összeállása a Zeneakadémia színpadán október 13-án. Az 1979 és 1989 között aktív zenekar a Steve Reich és Philip Glass nevével jelzett repetitív zene kiváló tolmácsolójaként vált ismertté, az együttes munkájában olyan neves művészek vettek részt, mint Melis László, Szemző Tibor, Faragó Béla, Gőz László, Bubnó Tamás és Dresch Mihály.

A kortárs magyar operairodalom is teret kap a fesztiválon: a Mai operamesék című félig szcenírozott előadáson az utóbbi évtized operacsemegéinek legérdekesebb, legszórakoztatóbb részletei csendülnek fel Orbán György, Selmeczi György és Vajda János tollából október 19-én a Művészetek Palotájában.

Eötvös Péter mellett egy másik kortárs magyar komponista kerek életkoráról is megemlékeznek a fesztiválon: október 12-én Auftakt - Felütés címmel indul az újév napján 75 éves Sáry Lászlót köszöntő koncertek sora. A mindenkiben meglévő, természetes zenei kreativitásra támaszkodó Sáry-zenéből a szerző közreműködésével adnak ízelítőt a Budapest Music Centerben - derül ki a fesztiválszervezők ajánlójából.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál további komolyzenei programjai közé tartozik Gilbert Varga és a Nemzeti Filharmonikusok október 8-i fellépése Várdai István csellóművésszel, az Amadinda Együttes és a tajvani Ju Percussion Group több magyarországi bemutatót ígérő október 9-i estje, Ránki Dezső, Klukon Edit és fiuk, Ránki Fülöp október 10-i koncertje, melyen Dukay Barnabás művei hangzanak el, valamint Vajda Gergely és az MR Szimfonikusok október 14-i koncertje, melyen többek között egy Beethoven "X. szimfóniáját" rekonstruáló hipotetikus kompozíció is felcsendül - mind a négy hangversenynek a Művészetek Palotája ad otthont.

Kapcsolódó

››› Ma indul a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr237994407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.