7óra7

„Holtan is chatelhetsz!”

„Holtan is chatelhetsz!”

2014. 10. 07. | 7óra7

A PiPS:lab digitális technikai színháza fényfestéssel és szintetizátorokkal hozza el a túlvilági partyhangulatot, egyenesen Amszterdamból. Az est megalapozása a 28-án tartott szülinapi Pecha Kucha Night, avagy a 40., építészeti és közösségi projekteket, kutatói fejlesztéseket bemutató meetup.

A holland underground party szférából ismert PiPS:lab előadásain sosem használ hagyományos eszközöket. Így van ez a DieSpace 3.0-ban is, hiszen saját fejlesztésű szoftverük és a fénygraffiti segítségével a közönség maga is beléphet a társulat által megnyitott virtuális térbe, miközben bulizhat is egyet.

A diespace.nl az első túlvilági internetes közösség – járókeretes, gördeszkázó nagymamákkal és zenélő kerekes székekkel –, a laptopok, kamerák és fényszenzorok világa. Aki nem akar se a mennyországba, se a pokolba jutni, annak a kreátorok szerint ideális közösségi tér a DieSpace.

PiPS:lab (NL): DieSpace 3.0

A PiPS:lab számára a nézőkkel folytatott aktív párbeszéd mindig is elsődleges volt, céljuk a közönség felszabadítása. Az egyik alkotó, Thijs de Wit szerint: „az interaktivitásnak mindig fontos szerepe van a munkáinkban. A másik ötlet az volt, hogy csináljunk egy előadást idős emberekről és az új médiáról, ami, hát… paradoxon."

Az interaktív előadás egyedi audiovizuális élményt is kínál. A vizuális effektek olyan szeszélyes, manipulált, kontextusukból kiragadott és zenével fűszerezett elemekké válnak, melyek egyenrangúak a színészekkel és zenészekkel. Az előadók és a közönség között egyfajta összekötő „mixerként” működő számítógép pedig váratlan élményekkel szolgál.

„Valami olyat akartunk előállítani, ami túlmutat saját műfaji határaikon. Mindannyiunkban égett a vágy, hogy létrehozzunk valamit, amit eddig még senki" – vallott a társulat munkájáról Keez Duyves.

Az előadás egyes elemei nem ismeretlenek a magyar közönség számára sem, hiszen 2007-ben bemutatták egy korábbi változatát a Merlin Színházban és a Műcsarnok Kempelen - Ember a gépben című médiaművészeti kiállítás keretében is. A mostani produkció ennek az „ősváltozatnak” a továbbfejlesztése.

A PiPS:lab nemcsak egyetlen alkalommal látható a Trafóban, hiszen 28-án- a Pecha Kucha Night Budapest 40. ünnepi kiadásának estéjén - születésnapi meglepetésvendégként - ízelítőt adnak majd a túlvilági élet lehetőségeiről.

A Pecha Kucha olyan építészeti-designer-kutatási-fejlesztési est, melyen az előadók hat perc és negyven másodperc alatt, húsz kép segítségével mutathatják be saját projektjeiket. Ezen a nyílt prezentációs fórum alkalmat teremt arra, hogy ifjú tervezők, alkotók, művészek találkozzanak és mutatkozzanak be egymásnak és az érdeklődőknek. Az ötlet Tokióból indult világhódító útjára, és ma már több mint kétszázhatvan városban – a finn Rovaniemitől egészen Kansas City-ig – tartanak locsi-fecsi esteket. Ez alkalommal terítékre kerülhet építészeti, képző- vagy előadó-művészeti projekt, fesztivál, kiállítás, installáció, kreatív ötlet, világjobbító szándék, vagy olyan kezdeményezés, amely egy kicsivel jobbá, élhetőbbé teszi környezetünket.

Az esemény szervezéséhez csatlakozik a Budapest New Tech Meetup közössége is, melynek geek tagjai havonta egyszer találkoznak, hogy hasonlóan rövid, ötperces előadásokban mutassák be egymásnak, mivel foglalkoznak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr837994381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.