7óra7

Az iraki háború női szemmel

Az iraki háború női szemmel

2014. 10. 12. | 7óra7

Heather Raffo, az iraki származású színész-író katolikus családban nőtt fel az Egyesült Államokban, és először kislányként, majd a kilencvenes évek elején járt Irakban. Ez a későbbi látogatás olyan mély benyomást gyakorolt rá, hogy a következő tíz évben interjúkat készített, dokumentumokat gyűjtött, hogy 2003-ra megírja leghíresebb darabját, a Fátyol nélkült.

„Az 1993-as iraki útból született mű – melyet a The New Yorker úgy emlegetett, mint “annak iskolapéldáját, ahogyan a művészet képes átformálni a világot” – premierjét tíz évvel később Edinburgh-ben, a Traverse Színházban tartották. Raffo nőalakok széles skáláján keresztül – szabadosan élő művész, radikális kommunista, orvos, emigráns, feleség és szerető – mutatja
meg, milyen nőnek lenni egy háború tépázta országban” – írja az Euronews.com.

Fátyol nélkül

A Házi Színpadon a 2014/2015-ös évad a fiatalok évada, hiszen a Vígszínház feladatának tekinti, hogy lehetősége biztosítson a fiatal tehetségeknek, hogy egy új generáció képviselői is hallassák a hangjukat, és megmutassák, hogyan gondolkodnak a világról. A Házi Színpadra meghívott vendégrendezők női szerzők műveit állítják színpadra, amelyek kritikus történelmi
vagy társadalmi helyzetben élő nők küzdelméről szólnak – ennek első darabja az október 11-én színre került Fátyol nélkül, amelyet Mátyássy Áron filmrendező visz színre.

Mátyássy Áron filozófia és filmelméleti tanulmányok után végezte el az SZFE Film- és TV-rendező szakát. Sikeres kisfilmjeit követte az Utolsó idők című nagyjátékfilm, amely
több díj és nemzetközi megmérettetés mellett elnyerte a 40. Magyar Filmszemle fődíját is. Ezt követte a népszerű tv-sorozat, az Átok, míg jelenleg a rendező Víkend című egész estés pszichothrillere várja, hogy a mozikba kerüljön. Bár eddig is voltak apró kiruccanásai a színház világába, Mátyássy Áronnak a Fátyol nélkül az első igazi színházi rendezése.

Az előadás az október 11-i bemutató után 12-én, 22-én és 28-án is látható a Házi Színpadon.

A kilenc nő szerepében Hegyi Barbarát (két szerepben is), Bata Évát, Tornyi Ildikót, Pap Verát, Vass Terézt, Igó Évát, Majsai-Nyilas Tündét és Kútvölgyi Erzsébetet láthatja a közönség.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr397994337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.