7óra7

Saját nyelvünkre formálni

Saját nyelvünkre formálni

2014. 10. 17. | 7óra7

A Züfec című előadásotok próbafolyamata lassan a finisébe érkezik. Miért nyúltatok éppen Bulgakov Színházi regényéhez?

*Benkó Bence és Fábián Péter:* Mindig abból kiindulva keresünk darabot, ami éppen foglalkoztat minket. Ez a Züfec esetében a tekintélyelvűség és a belterjesség voltak. Ennek a két jelenségnek a működését a színház világán belül akartuk vizsgálni, egy olyan közegben, amelyet mi magunk is ismerünk, visszásságait és csodáit egyaránt nap mint nap tapasztaljuk. Ezek után mi sem lehetett volna jobb kiindulópont ehhez, mint Bulgakov Színházi regénye? Az előadásainkhoz azonban elsősorban kiindulópontként használjuk az irodalmi alapanyagot (főként, ha regényről van szó), sőt az eredeti műből írt szövegkönyvet is szabadon kezeljük. Szeretjük a színészekkel együtt – például improvizációk során – azt fejtegetni, hogyan szólaljon meg egy-egy jelenet úgy, hogy az ma is érthető legyen. Saját nyelvünkre formálva a szöveget egy olyan világot hozunk létre az előadásban, amelyik világ már a miénk - miközben az eredeti sem vész el. Gyakori tapasztalatunk, hogy a színészek sokkal felszabadultabban tudnak próbálni, ha nem köti őket az írott szöveg.

Ez a tizenegyedik produkciótok, és szinte mindegyiket más-más helyen mutattátok be. Úgy tűnik, nem könnyű ma függetlennek lenni.

*B.B. és F.P.:* Korábban rosszabb helyzetben voltunk, hiszen az eddigi előadások utóélete mindig bizonytalan volt: az egyetem mellett állandó befogadóhely híján nekünk kellett szervezni minden egyes előadást. Tavalyelőtt szerencsére változott ez a helyzet. Az isten és a részegek a Stúdió K Színházban talált otthont, a Viharok pedig a Szkéné Színházban. Annak ellenére, hogy ezeknek az előadásoknak már volt állandó játszóhelye, a színészek egyeztetési problémái miatt nem élhettek meg magas előadásszámot. Tulajdonképpen az egyeztetések állandósulni látszó problémája és ennek felismerése adta az ötletet, hogy alapítsunk állandó társulatot olyan színészekkel, akiknek a k2 az első.

k2 SzínházÉs kik azok, akiknek a k2 az első?

*B.B. és F.P.:* A csapat főleg kaposvári színészhallgatókból és ugyanott végzett látványtervezőkből áll, és tulajdonképpen 2010 nyara óta működik. Első egyetemi évünk után nyáron csináltuk az első előadásunkat - egy hét alatt. Ekkor ez még csak egy szabadidős tevékenység volt olyan emberekkel, akik szívesen jöttek velünk dolgozni. Nem volt semmi kényszer, az egyetemtől is teljesen független produkció született. Ez a szabadság volt az első fontos dolog, amit akkor közösen megtapasztaltunk.

Innentől kezdve - az egyetemi tanulmányaink végzése mellett - ebben a szellemiségben jártunk össze, sokszor éjszakánként próbáltuk a következő előadást. Az évek során előbb fesztiválokra és vidéki városokba jutottunk el, majd Budapestre is. 2012 nyarán megnyertük a THEALTER helyspecifikus projekt-pályázatát az azt a csöndet nem tudjuk eljátszani című előadásunkkal. Kaptunk kritikusdíj-jelöléseket is, és amire talán a legbüszkébbek lehetünk: 2013-ban a Független Előadó-művészeti Szövetség nekünk szavazta meg „A pályakezdő” díját.

Most, hogy befejeztük az utolsó évet is az egyetemen, szabadon tudunk dolgozni. Rengeteg minden változott a tavalyi évad vége óta: a legfontosabb, hogy hivatalosan is társulattá alakultunk. Ami természetesen a szabadság mellett újfajta kötöttségekkel és feladatokkal is jár. Ebben az új felállásban igyekszünk folytatni és tovább fejleszteni, amit egykor elkezdtünk. Szerencsére sok a dolgunk: három nagybemutató következik, valamint a színészeink külsős rendezőkkel is fognak dolgozni egy-egy monodrámában. Most október 24-én lesz a Züfec bemutatója a Szkéné Színházban, télen az Orlai Produkciós Irodával együttműködve hozunk létre egy előadást, tavasszal pedig a Stúdió K csapatával fogunk együtt dolgozni. Ezek mellett kisebb-nagyobb projektek is a látóterünkben vannak, némelyike már szervezés alatt is áll, de ezek még egyelőre hadd maradjanak titokban. Ahogy aktuálisak lesznek, időben fényt derítünk rájuk.

Kapcsolódó

>>> Két premier októberben a Szkénében

>>> „Megtanulni a helyet, ahol élünk” – Véget ért a THEALTER Feszt

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr477994295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.