7óra7

TIKK - Inárcsi színjátszók premierje a Mu Színházban

TIKK - Inárcsi színjátszók premierje a Mu Színházban

2014. 10. 28. | 7óra7

TIKK - plakát A Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE) 2014. májusában írt ki pályázatot fiatal színházi alkotók részére, akik "vagy nemrég végeztek valamely színművészeti egyetemen, vagy gyakorlatban foglalkoznak a színházzal, csoportot, műhelyeket vezetnek, önálló rendezéssel állnak elő, de még nem töltötték be a 35. életévüket és csak néhány éve léptek a pályára." A pályakezdést a hazai és nemzetközi megmutatkozás lehetőségével támogató projekt egyik nyertes pályázója a KB35 egyesület Inárcsról, akik 1998-tól foglalkoznak amatőr színjátszással.

„A pszichiáterek szerint ezeknek a nagyon elterjedt, sokakat érintő, úgynevezett „rossz szokásoknak”, illetve kényszermozgásoknak a többségét a belső feszültség hívja elő. A tikk egy tünet, jelen esetben egy társadalomé, mely olykor nevelési célokban, oktatási elvekben határozza meg magát” – vezetik fel előadásukat a létrehozók.

„A TIKK című előadás egy gimnáziumi tantestület „stratégiai hosszú hétvégéjét” követi végig az eldugott kulcsos-házba való megérkezéstől a tankerületi igazgató betoppanásáig. Erre az alkalomra csak félig-meddig önszántukból, nagyobb részt központi utasításra került sor, az intézményfenntartó TIKK ugyanis elvárja a gimnáziumtól, hogy a köznevelés átszervezéséhez igazodva alakítsa ki profilját, szakmai hitvallását. A kidolgozandó arculat szerint az iskolák a „kultúra végvárai”, hiszen, ahogyan a hivatalos jelszó is megfogalmazza: „A barbarizmust mi állítjuk meg!”

Az eldugott kulcsos-házban az oktatás-nevelés célját és értelmét keresve, tanítási helyzeteket modellezve, csapatépítő és stratégiai tréningek során átbukdácsolva, már-már osztálykirándulásokat megidéző hangulatban közösen eltöltött pár nap az önállóság próbája is: mi történik egy csapat összezárt felnőtt emberrel, ha a gondviselő állam távol van?

Tikk

A helyzet A legyek uráéhoz hasonló, könnyen lehet, hogy a történet kimenetele is. A belső konfliktusok kiéleződése oda vezet, hogy az egyik kolléga a helyzetből kimenekülve nekivág a vadonnak, egy másik, kezdő kolléga a keresése közben tűnik el. A háttérben zajlik egy másik történet is: az igazgatóhelyettes ugyanis olyan sikeresen végzi a tréning dokumentációját, a „lepapírozást”, hogy a feltöltött dokumentumokat olvasva fellelkesült tankerületi igazgató is útnak indul, hogy személyesen gratulálhasson a testületnek. Amikor megérkezik, már csak egy utolsó mentő ötletre van idő” – írják az előadásról az alkotók.

A II. TITÁNium projekt támogatásával megvalósuló előadás alkotói között található igazgatásszervező, makrogazdasági elemző, drámapedagógus, képanimátor, idegenvezető, középiskolai tanár, pszichológia szakos hallgató, pénzügyi és személyzeti ügyintéző önkormányzatnál, végrehajtási ügyintéző a NAV-nál, bírósági fogalmazó, csecsemő- és kisgyermekgondozó. Vannak, akik már óvodába is együtt jártak és vannak, akik soha nem laktak ugyanazon a településen. Vidékiek és városiak. Központjuk Inárcs: kb. 35 km-re Budapesttől. A színházat közösségi térnek tekintik, ahol előny a nézőpontok sokasága, az alkotást pedig szabadnak: függetlennek és mindenki számára nyitottnak - vallják az egyesület tagjai.

Kapcsolódó

>>> Kihirdették a II. TITÁNium Tehetségkutató Platform győzteseit

>>> TITÁNium Színházi Szemle a FÜGE szervezésében

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr47994203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.