A Független Színházak Országos Fesztiválja a legfontosabb romániai seregszemle, amely a független művészek és színházak produkcióit gyűjti Bukarestbe az egyhetes fesztivál idejére. November 3. és 9. között több, mint 200 produkciót láthat a közönség az idén második alkalommal megrendezett fesztivál keretében. Az Aradi Kamaraszínház előadása a „One man show” kategóriában indul, amelynek zsűrije Maria Zărnescu (színikritikus), Cristina Modreanu (színikritikus) és Andreea Bibiri (színész).
A bukaresti közönség, egy “radikális stand-up tragedy-t” láthat Eric Bogosian és José Saramago műveiből, ahogyan Rusz Péter jellemezte az egyik romániai színházi portálon a legutóbb Csíkszeredában az IFESZT-en játszott előadást. “Fogalmunk sincs, hogyan kap levegőt Harsányi Attila az egylélegzetnyi, tízperces poén-szökőárban, nevettünk, röhögtünk, hahotáztunk, de a végén bizony elakadt a lélegzet...”, olvasható egy másik kulturális portálon az előadásról.
Eric Bogosian darabját Fekete Réka fordította, főszerepben Harsányi Attilával, az előadás rendezője Tapasztó Ernő. A produkció dramaturgiai műhelymunka eredménye, Eric Bogosian és José Saramago szövegeinek adaptálása Fekete Réka, Harsányi Attila és Tapasztó Ernő munkája. Az előadás zenéjét Borsos Pál és Éder Enikő szerezte, a román nyelvű fordítás Pálfi Kinga munkája.
Az előadás premierje júliusban volt Szegeden a 24. Thealter Nemzetközi Színházi Fesztiválon.