7óra7

Móricz-hetek a nyíregyházi színházban

Móricz-hetek a nyíregyházi színházban

2014. 11. 18. | 7óra7

A színház fennállása óta mindig kitüntetett figyelmet fordított arra, hogy névadójának emlékét, munkásságát és életművét ápolja, ez "édes teher nekünk" - fogalmazott Tasnádi Csaba, a teátrum igazgatója az eseménysorozatot beharangozó keddi, nyíregyházi sajtótájékoztatón.

A direktor emlékeztetett, hogy a társulat az elmúlt tíz évben az író több művét is feldolgozta és színpadra állította, a közönség így például a Barbárok, a Légy jó mindhalálig, a Móricz szerelmei és a Napló című darabokat láthatta, a Móricz 2009 című kezdeményezés keretében pedig három fiatal drámaíró írt új darabot, amelyeket három különböző rendező vitt színre ősbemutatóként.

Móricz Zsigmond Színház - NyíregyházaIdén a Pillangó című kisregényéből készülő színpadi adaptációt láthatja a közönség 2015. február 28-án Szabó K. István, a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti vezetőjének rendezésében. Ez a premier lenne a Móricz-hetek "megkoronázása", az előtte megtartandó programsorozatot pedig a nyíregyházi Krúdy-napok mintájára rendezi meg a színház az önkormányzattal közösen - fejtette ki Tasnádi Csaba.

A december elsején induló rendezvény Nyíregyháza mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egészére kiterjed. Az első esemény keretében internetes vetélkedőt rendeznek középiskolásoknak és főiskolásoknak, majd december 8. és 14. között a nyugdíjas klubok számára tartanak vetítést egyes Móricz-művek filmadaptációiból. A középiskolásoknak rendhagyó irodalomórát tartanak, december 17-én pedig novellaíró pályázatot hirdetnek, amelynek keretében a pályázóknak a novella előre megkapott első és utolsó sorának felhasználásával kell írniuk egy pályaművet.

A téli szünetben lesz közösségi oldalon játszható játék, vízkereszti gyermekjárás, Móricz-korabeli játszóház a színházban, a középiskolások pedig különböző prezentációkat készíthetnek az író életművével kapcsolatban. Érdekes kezdeményezésnek ígérkezik a Pillangó olvasópróbájához hirdetett játék, amelyben az összes lakó részt vesz, akik a megye valamelyik Móricz Zsigmondról elnevezett utcájában élnek, a szerencsések pedig belépőt nyerhetnek a premierre.

A január végi "villám" drámaíró versenyen három szerző egy éjszaka alatt ír meg egy új színdarabot egy kisorsolt novellacímből, az elkészült művet másnap reggel három színházi rendező kezdi el próbálni a társulat tagjaival, este pedig bemutatják a művet közönségnek.

A februári hagyományos Táncfarsang keretében Móricz-fantáziát mutatnak be a helyi művészeti szakközépiskola tanulói, emellett a hónap elején a megyei könyvtárban akadályversenyt, február közepén pedig Torkos csütörtököt tartanak különleges Móricz-menüvel.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr217994015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.