7óra7

Sok-sok előadást lehetne vakosítani - interjú Juhász Tamással

Sok-sok előadást lehetne vakosítani - interjú Juhász Tamással

2014. 11. 18. | 7óra7

Nem kellett mindkét kezemet használnom, amikor összeszámoltam, hogy mennyi audio-narrált színházi előadásra ülhetnek be látássérültek Budapesten. Nem vagytok túlontúl elkényeztetve.

*Juhász Tamás:*Valóban nem, de szerencsére azért vannak kezdeményezések. Ilyen például a Centrál Színházban a Függöny fel! című előadás. Tegyük hozzá, ez azért mókás ötlet, mert egy olyan színdarabról beszélgetünk, amit igazából képtelenség audio-narrálni. Az előadás alapkoncepciója ugyanis az, hogy az első felvonásban lemegy maga a színdarab, majd a másodikban ugyanazt végignézhetjük, de hátulról, vagyis a takarásban mennek az események. Ennek következtében számos helyzetkomikum van benne, meg olyan szituációs poénok, amiket képtelenség lefordítani a vakok számára. Szóval nincs mit tenni, mindig is lesznek olyan filmek és színpadi produkciók, amiket nem lehet vakosítani.

Átriumklorid (Bíró Kriszta - Hevér Gábor)

Egyébként, amikor még ez az audio-narráció nem volt ismert itthon, az anyám (Sándor Erzsi, újságíró- a szerk.) ajánlott nekem darabokat. Praktikusan ez úgy zajlott, hogyha ő látott egy olyan előadást, amiről úgy gondolta, hogy annak a javarészét meg lehet érteni a párbeszédekből, akkor javasolta, hogy nézzem meg. Éppen ezért, tapasztalatból mondhatom, hogy nagyon sok darab lehet vakok számára is élvezhető. Ugyanakkor minden egyes előadás kapcsán végig kell gondolni, hogyan lehet a látássérülteknek elérhetővé, élvezetessé tenni a színházi élményt. Alapvetően azokat a dramaturgiai csúcspontokat kell megtalálni a darabokban, amelyek adott esetben nem a szövegben hangoznak, hanem a látványban jelennek meg, és ezeket kell lefordítani a hangzóanyagban. Tehát biztos vagyok benne, hogy sok-sok előadást lehetne vakosítani.

Ilyen szempontból az Átriumklorid jó választás, nem?

Alapvetően igen, de mondjuk számomra, dekódolható lett volna a darab akkor is, ha nincs narrálva. Ebben az előadásban ugyanis a történések döntő hányada párbeszédben zajlik, és magától értetődő, hogy ezek nem szorulnak magyarázatra.

Az valóban nem baj, hogy elmondják, milyen gesztusok kísérik a dialógusokat, de szerintem ezek nélkül is érthető a darab. Az egyetlen rész, ahol például tényleg szükség lenne a narrációra - mert nincs, vagy alig van párbeszéd -, az ugye a jelenetek közti vetítések. Ezeket történetesen az októberi előadáson nem közvetítette senki. Pedig pont ezeket a részeket lett volna a legindokoltabb narrálni, mivel ott valóban nem lehetett tudni, hogy mi zajlik. Amit viszont kicsit túlzásba vittek, az az elő-narrációs rész, amikor is elmondták, hogy mi fog történni a színdarab különböző etüdjeiben. Ezzel két probléma is volt. Egyrészt, hogy erre nem volt idő, másfelől teljesen felesleges, mert mire eljutottunk mondjuk a második részhez, már semmire nem emlékeztem abból, ami azzal kapcsolatban korábban elhangzott. De hát ezek nyilván a tapasztalathiányból fakadó gyermekbetegségek, amikből könnyen ki lehet gyógyulni.

Átriumklorid

(Az Átrium munkatársai az előadás után kifaggatták Tomit, így tanácsait megfogadva, a következő előadásoknál már nem lesz elő-narrálás, és a filmbetétek nagyobb hangsúlyt kapnak.)

Milyen változtatásokat javasolsz a gyermekbetegségek kiküszöbölésre?

Figyelj, ez úgy van, hogy az ember elmegy a színházba, megnéz egy darabot, és nyilván sok rétegét nem fogja feltétlenül azonnal megfejteni, de ez nem baj. Szerintem minden néző ugyanúgy értheti, vagy félrehallhatja az előadást, és ez vakságtól független dolog. Nyilván lehet segédeszközöket alkalmazni, amik segítik a befogadást. Például, ahogy a
programfüzetekben röviden le van írva a darab cselekménye, azt el lehet mondani a vakoknak is, de felesleges előre lelőni bizonyos történéseket. Ilyen rövid előadásnál, mint az
Átriumklorid meg végképp. Az szerintem tökéletesen elég, ha elmondják, hogy néz ki a színpad, mit látunk, és milyen a díszlet. Tehát, ahogy az előbb fejtegettem, ebben az esetben az elő-narrációra nincs szükség, viszont a filmet meg mondani kéne. Ha a színház munkatársai egyetértenek velem, akkor legközelebb mindezeket megvalósítják. Azt nem tudom, hogy a többi vak mit mondana, ha megkérdeznéd őket, de felteszem, nagyjából ugyanezeket sorolnák fel, mert nem hinném, hogy komolyabb gondja lett volna bárkinek a darabbal.

Egy korábbi beszélgetésünk zárómondata az volt, hogy a humort tartod a túlélés egyetlen létező útjának. Ha ezt még mindig így gondolod, akkor bizonyára sírva-nevettél ezen a
mulatságos formában megírt, ugyanakkor primér érzelmekkel telített Parti Nagy-darabon.

Abszolút tudtam rajta röhögni, mert ezeket a groteszk helyzeteket kifejezetten szeretem, meg magam is hajlamos vagyok erre a fajta szarkasztikus humorra. Egyébként meg az örök férfi-nő kérdések, amiket ez a darab tárgyalt, teljesen függetlenek a fogyatékkal éléstől. Van ugyan benne egy kerekesszékes jelenet (egy testvérpár története, ahol a fivér mozgáskorlátozott, és a nővérével él együtt egy közös lakásban – a szerk.) de az a rész is tökéletesen megállja a helyét egy kizárólag nem fogyatékossággal élő közönség előtt.

Átriumklorid (Bíró Kriszta - Hevér Gábor)

Erre Scherer Péterék Vakság című előadását tudom felhozni. A darabban van egy fontos rész, ahol elhangzik, hogy milyen hihetetlenül egyedül van az illető vak ember, az összes problémájával. S amikor egyszer beszélgettünk a közönséggel az előadás után, egy vak néző kikérte magának, hogy ő nincs egyedül. Erre Péter ránézett, és azt válaszolta, hogy de jó neki, mert ő viszont igen. Azt gondolom, hogy ez tökéletesen megmutatja, hogy egy előadásban lehet arról mesélni, hogy egy látássérült ember mennyire magára hagyatott, és egyedül kell boldogulnia, de a dolog túlmutat önmagán, merthogy ez alapvetően egy élet-metafora.

Visszakanyarodva az Átriumkloridhoz, ahol az előbb említett etüdben a női szereplő arról beszél, hogy a saját lakása jelenti a lelki kerekesszékét... Nos, erre azt tudom mondani, hogy szintén nemcsak egy fogyatékkal élő ember és a hozzátartozója közti összezártságra lehet mindez igaz. Sőt! Ez ugyanígy érvényes bármilyen más szerelmi vagy baráti szituációra is, amikor az egyik fél egyszerűen nem hagyja a másikat kiszabadulni a fojtogató élethelyzetből. És igen, eltaláltad. A pillanatnyi lelkiállapotom miatt, nagy hatással volt rám a darab, amikor október végén megnéztem.

Legközelebbi audio-narrált előadások:november 29. 19 óra és december 9. 19 óra.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr1007994021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.