7óra7

Frenák Pál Budapestért Díjat kapott

Frenák Pál Budapestért Díjat kapott

2014. 11. 20. | 7óra7

"Azt gondolom és azt remélem, hogy ez a díj a munkámon túl elismerés a független, kortárs tánc-szcéna számára is. Nem lehet kérdés, hogy milyen fontos és értékes az a művészeti innováció, ami a területen dolgozó alkotókat jellemzi. A koreográfiáim a kritikusok szerint gyakran provokatív és elgondolkodtató lenyomatai a körülöttünk lévő világnak - ezzel egyetértek, ez a fajta megmutatás mindig is a misszióm része volt, és ez a kortárs táncművészetnek is lényege." - mondta a díj kapcsán Frenák Pál, aki gyakran dolgozik külföldi együttesek meghívására vendégkoreográfusként, saját társulatával pedig nagy sikerrel lép fel Magyarországon és Európa-
szerte.

Frenák Pál

A Frenák Pál Társulat 2014. december 5-én és 6-án ismét Budapesten, a Trafó Kortárs Művészetek Házában látható a Tricks & Tracks 2. című produkcióval. Az előadás az 1999-ben bemutatott, legendás Tricks & Tracks című koreográfia második része, továbbgondolása.

Az előadásról itt olvashatnak kritikát.

A budapesti előadások után a Frenák Pál Társulat Berlinbe utazik majd, ahol december 12-én a berlini magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum Berlin panorámatermében mutatja be a MenNonNo című szólót és a Fragments című duettet, majd december 15-én, az InTimE című
előadással nyitja meg az I. Berlini Magyar Táncfesztivált.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr827993999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.