7óra7

Szalontay Tünde: „Kétségbeejtőek a mai közéleti viszonyok”

Szalontay Tünde: „Kétségbeejtőek a mai közéleti viszonyok”

2014. 11. 20. | 7óra7

►A Merénylet a második nagy közös munkád Gergye Krisztiánnal. A másfél éve bemutatott opera amorale című előadás sikerében oroszlánrészed volt, ahogyan a mostani darabban is megkerülhetetlen a szereped. Szerinted Krisztián emelte a tétet a Merénylettel?

*Szalontay Tünde (SzT):* Tény, hogy az opera amorale hozott össze minket Krisztiánnal. Ott azonban nem kötött bennünket egy ilyen konkrét darab, mint a Marat/Sade, mivel a Bizottság zenekar dalaiból építkezett az előadás. Visszagondolva, hihetetlen felfedezés volt, hogy a nyolcvanas évek szerzeményei, milyen erősen szólnak a mához is. Nem túlzás, hogy elementáris erővel hatottak ezek a - mai közéleti viszonyokra reflektáló - avangarde szövegű dalok. Tehát volt valami elképesztő frissesség abban a találkozásban. Az pedig, hogy a Bizottság számokat egy megemeltebb stílusban, operaénekesek adták elő, egy különleges érzetvilágot adott az egész előadásnak.

Szalontay Tünde, Takács Katalin

Színészileg is nagyon izgalmas feladatnak bizonyult. Egy elég hosszú, dadaista-posztmodern szövegem volt a darabban, ami alapvetően a Bizottság szövegekből lett összevágva. Ennek a monológfélének természetesen volt egyfajta belső logikája, amit nehéz volt elsőre megérteni, de nem is ez volt a lényeg, hiszen már az tökéletesen elégnek bizonyult, ha valakit egy-egy részlet szíven ütött. Arról nem is beszélve, hogy a vizualitás és a mozgás olyan mértékben támogatták egymást, hogy a produkció valami döbbenetes intenzitással tudott hatni. Színészként hozzám nagyon közel áll a mozgás, és abban az előadásban azt is sikerült teljesen szervesen beleszőni ebbe a szerepbe, ami ritkán adatik meg.

►És akkor a Merényletre rátérve…

*SzT:* Nem felejtettem el. (nevet) Ennél a darabnál, ami ugye a Peter Weiss műre épül, elsősorban a szerepből indultam ki, egyértelműen a dráma szövegére, és a szituációira próbáltam figyelni. Nem titkolom, hogy nehéz volt a Kikiáltó figuráját megragadni. Az elején sokkal nyitottabbnak éreztem-éreztük a lehetőséget, de lassan-lassan beszűkült, és a végén egy sokkal szikárabb dolog lett, amivel még barátkozom. Ezt a színész és a szerep találkozására értem, természetesen. Maga a darab sem könnyű, s ma újrateremteni, szintén nagy kihívás.

►A te figurád kívül-belül van a játékon, s bár az egész előadás így épül fel, a Kikiáltóra ez hatványozottan igaz. Nehéz megtalálni az arányokat ebben a kinn is vagyok, benn is vagyok kacsintgatásban?

Szalontay Tünde *SzT:* Nagyon nehéz, főleg azért, mert mindez a közönséggel való találkozáskor születik meg igazán. A nézőnek ott kell lenni bábaként, hogy ezt segítse. Persze vannak az embernek feltevései, próbálkozásai, de mindig élesben derül ki, hogyan is működik mindez. Árnyalta a feladatot, hogy van még egy ilyen szereplő ebben a darabban, az Igazgatónő (Tárnok Marica), aki sokszor fizikailag is a színpadon kívül van. Tehát ez a kívül-belüliség őt is meghatározza valamennyire, de persze teljesen máshogy.

Az én figurám egy reflektívebb szereplő, ami nagy lehetőséget is ad számára, a közönséggel is összekacsinthat, vagy akár a rendező szándékát is direktebben közvetítheti. Ezt azonban megint a darab határozza meg, hogy mennyire lehet kifelé játszani. Persze mi teljesen szétvertük a klasszikus keretét ennek a műnek, de azért a szövegek minket is meghatároznak.

►Figyelve a színészi pályád, mondhatni, neked az improvizáció az anyanyelved, s bizonyára ezért is tudtok ennyire összehangolódni Krisztiánnal, mert közös színházi dialektust beszéltek.

*SzT:* Valóban sokat foglalkozom improvizációval, de ebben a darabban kevés lehetőségem van rá. A Merényletben nagyon kötött, hogy mikor mit mondhatok, és mit tehetek. A további előadásoktól azt várom, hogy mindaz, ami benne van ebben a karakterben, könnyedebben tudjon létezni ebben a kinn is vagyok, benn is vagyok kettősségben, ezáltal egyfajta gondolati eleganciával töltődjön meg a szerep.

►Visszakanyarodva a beszélgetés erejére, a Merényletet tekinthetjük egy második lépcsőfoknak?

*SzT:* A Merénylet nyíltabban reflektál arra, hogy mennyire kétségbeejtőek a mai közéleti viszonyok! Nehéz ügy ez, mert manapság nagyon jellemző a gondolati, cselekvésbeli tunyaság. Az emberek azt hiszik, ha lájkolnak egy-két dolgot, akkor már tettek valamit és hátradőlhetnek. Közben meg nem! Ha valaki kiállna a színpadra és üvöltene, az fejezné ki legdirektebben a mostani állapotok képtelenségét. Azt hiszem, Krisztiánban is ez a tehetetlenség munkált, amikor létrehozta a Merényletet. A nagy kérdés egyébként az, hogy színházi keretek között miként lehet mindezt úgy megfogalmazni, hogy hasson ebben az elpuhult társadalmi közegben.

►Ahhoz mit szólnál, ha az opera amoraléval elkezdődött párbeszéd kicsúcsosodna egy harmadik előadásban, munkacímén - a Sikolyban?

*SzT:* Hű, a Sikolyt nagyon szívesen megcsinálnám! Hatásos lenne egy brutálisan üvöltő száj a színpadon.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr47993997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.