7óra7

Rendhagyó előadással emlékezik Adyra a Medve Színpad

Rendhagyó előadással emlékezik Adyra a Medve Színpad

2014. 11. 22. | 7óra7

A táltos Ady csodálatos képes rettenetei című verses-zenés est a Medve Színpad ötrészes előadássorozatába illeszkedik, amelynek darabjai különböző témákon keresztül juttatnak közelebb minket Ady Endre költészetéhez, valamint saját tudatos vagy éppen tudatalatti konfliktusainkhoz - mondta el az MTI-nek Halmy György, az előadások rendezője.

A szombati előadásban a Csuja Imre által megszemélyesített költő legbensőbb vívódásait, hitét és titkait osztja meg két szeretőjével, révüléses képek formájában. Ady női és férfi énjének, valamint a két egymástól teljesen különböző nő párbeszédeinek dinamikája egy sajátos, több szinten is értelmezhető drámába torkollik. A másfél órás darabon végighúzódik a három személy furcsa emberi és szeretői viszonyának feszültsége, amelynek feloldását nemcsak az jelenti, hogy a nők elfogadják a helyzetet, és mégis szeretni tudják a költőt, de az is, hogy Ady Endre felismeri magában a "nemférfi" ént, és így el tud búcsúzni szeretőitől.

Jónás könyve - Csuja Imre

Az előadásban Csuja Imre mellett Kakasy Dóra, Legerszki Krisztina és Sárközi Dávid szerepel. A zenés kíséretet Balázs Barnabás állította össze verbunkos és cigány nótákból, valamint saját szerzeményeiből.

Az előadás 2014. november 22-én 19 órakor kezdődik, a Szív-kamara Színház a Szív utca és a Podmaniczky utca sarkán található.

Az előadássorozat következő darabját, az Alvó királylány című előadást november 27-én tekinthetik meg az érdeklődők a Fészek Művészklubban. A darab - Ady szavaival - a mindnyájunkban szunnyadó mesehősöket igyekszik felszínre hozni - mondta el Halmy György.

A társulat tervez egy decemberi érmihályfalvi előadást is. A Sorsunk a dalban című darab az Ady költészetében fellelhető férfi és női princípium, valamint a dal egymással való furcsa kapcsolatát fogja megvilágítani párbeszédes formában, zenei és verses aláfestéssel.

A Medve Színpad négy éve alakult meg Csuja Imre és Halmy György kezdeményezésére, azóta többek között Márai Sándor Füveskönyvét is feldolgozták színházi előadások formájában.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr537993979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.