7óra7

„Ezeknek az embereknek az életében nincs zene...”

„Ezeknek az embereknek az életében nincs zene...”

2014. 11. 26. | 7óra7

Második saját bemutatójára készül a Budaörsi Latinovits Színházban, ahol ön a művészeti vezető. Hogyan esett a választása Pinterre?

*Berzsenyi Bellaagh Ádám:* Angliában jártam egyetemre, és ott, a rendezőszakon Harold Pinter az abszolút csúcs a XX. századi szerzők között, tehát körülbelül Becket, Pinter és utána jön mindenki más. A brit színház nagy nemzeti büszkesége ő, és nyilván okkal. A Nobel-bizottság, amikor a svéd akadémia Harold Pinternek adta a Nobel-díjat, akkor az indoklás a következő volt: feltárja a hétköznapi csevegések alatt tátongó szakadékot és behatolást enged, illetve kényszerít az elnyomás zárt szobáiba.

Berzsenyi Bellaagh Ádám

Pinternek fontos sajátossága az is, hogy nagyon érdekesen vegyíti az abszurdot a realizmussal, sőt a hiperrealizmussal. Ez nem az a közép-európai, kelet-európai típusú abszurd, amit mi mondjuk Mrožeknél megszokhattunk. Ez egy szövegből, illetve a szövegből kiinduló helyzetekből adódó burkolt abszurd. Nagyon valóságosak a figurák, tulajdonképpen az egész nagyon valóságos; az abszurditás valahol az egyes jelenetek, szituációk egy-egy megmagyarázhatatlan, kifürkészhetetlen eleméből, olykor nagyon kis eleméből ered.

És mindig lényegesebb az, ami nincs kimondva, mint a kimondott, a leírt dialógus. A szüneteivel nem csak tempót diktál, hanem elképesztő mélységeket tár föl, a kimondatlan, elfojtott titkok, az igazság és a hazugság közötti lavírozás, a valós problémák és az álproblémák világában való evickélés jellemzi a műveit. Rendkívül izgalmas, drámai helyzeteket, első blikkre nagyon egyszerű, triviális, de valójában összetett és nagyon jól játszható drámai szituációkat ír meg.

A Hazatérés egy családról szól, egy nagyon furcsa, észak-londoni prolicsaládról van szó, akik egy teljesen hétköznapi miliőben élnek. Max hetvenéves, és hentes volt egész életében, igen büszke erre, de egyébként bármi lehetett volna, állítja magáról. Van egy öccse, Sam, a hatvanhárom éves limuzinsofőr, aki szintén otthon lakik még az anyai-apai házban. Max-nek 3 fia van, ebből kettő, Lenny és Joey otthon élnek, tehát négy férfi él egy háztartásban, ahol az anyuka már hosszú évek óta halott. Két felnőtt fiú közül az egyiknek van munkája, de csak körülbelül, amúgy bokszoló szeretne lenni, a másik pedig léhűtősködik és nem igazán tudjuk, hogy mi a foglalkozása.

Hazatérés-plakát Egy váratlan éjszaka betoppan Teddy, a legidősebb fiú, aki Amerikából tér haza és hozza magával a feleségét. Mint megtudjuk, a család nem ismerte a feleségét, azt se tudta, hogy megházasodott, sőt, elég keveset tudtak Teddy-ről, csak annyit, hogy Amerikába ment. Teddy látszólag szó nélkül lépett le itthonról, de közben sikerült szert tennie nem csak egy diplomára, hanem egy professzori állásra is egy amerikai egyetemen: filozófiát tanít. Ruth, a felesége egy gyönyörű nő, izgalmas és titokzatos, nagyon keveset szól, keveset tudunk a kapcsolatukról, annyi azonban kiderül, hogy otthon Amerikában nagy a jólét - szemben az itthoni körülményekkel -, és ráadásul Ruth három fiúgyerek kiváló anyja is. A családi fogadtatás nem olyan, mint amilyennek elképzelnénk, nem az a meleg otthon várja őket, amire esetleg számítanak és tulajdonképpen minden viszony megkérdőjeleződik a darab végére.

Az előzetes hírek szerint kamara előadást láthatunk, és a nézők is a színpadon foglalnak majd helyet. Mi ennek a szokatlan megoldásnak az oka?

Vizuálisan erős előadást tervezünk egy nagyon speciális, nem naturalisztikus térben, mégis jelezni akarjuk a darab naturális elemeit. Hogy konkrétabb legyek, egy igen zsúfolt teret képzeltünk el, ezért játszódik a darab a színpad egyik oldaltakarásában, ahol hat ember egy pici helyen van folyamatosan összezárva. Egy zeg-zugos, fullasztó térben dolgozunk, és itt a a világítás a történetmesélés részévé válik azáltal, hogy megeleveníti ezt a patkányjárat-szerűséget a nagyszínpadon.

Pinter leírásában egy nagy, nyitott tér szerepel: egy nagyszoba, ahol ráadásul kiverték a hátsó falat, hogy még tágasabb legyen. Mi ezt a szerzői instrukciót - ami aztán megjelenik a darabban is, hogy azért verték ki a hátsó falat, hogy tágasabb legyen -, ezt is hazugságnak értelmeztük, mint sok minden mást a darabban, és inkább egy zsúfolt, szűk teret vázoltunk fel.

A Budaörsi Latinovits Színház a társulatépítés útján ebben az évadban ott tart, hogy két színészt szerződtethetett, Szalay Mariannát és Ilyés Róbertet. Kik az alkotótársaik?

Tavaly megindult egy kapcsolat Lukáts Andor és a színházunk között, erre építve már őbenne is tudtunk gondolkozni ebben az évadban, és egyértelmű volt, hogy ha Hazatérés, akkor azt Andorral csináljuk meg. Személyesen is fontos volt ez nekem, mert kíváncsi voltam rá, és noha láttam számos színpadi alakítását és rendezéseit, nem ismertük egymást korábban. Talán úgy lehet őt a legjobban jellemezni, hogy egy hihetetlenül nagy tudású, elképesztő színházi motor. Több, mint színész, több, mint rendező, több, mint színházi vezető, ő egymagában egy komplex színházi gépezet.

Pinter: Hazatérés - plakatfotozas

A másik két fontos szerepet a mi jelenlegi társulatunk két tagja, Szalay Marianna és Ilyés Róbert játssza. Dióssi Gábor alakítja Sam-et, Max öccsét, aki egy rendkívül félszeg, megalázott és szerencsétlen figura, de csak látszólag. Géczi Zoltánt a Vígszínházból kértük kölcsön erre a produkcióra, Nagy Dániel Viktor pedig már tavaly is szerepelt itt Budaörsön, az R&L avagy a mágusok birodalma című produkciónkban.

Kovács Kristóf ötlete volt a darab, aki ettől az évadtól a színházunk dramaturgja. Azt mondta, hogy ez egyszerre egy horror sztori, miközben egy térdcsapkodós komédia is, és amikor ilyen szemmel olvastam újra a drámát, rájöttem, hogy igaza van. Remélem, ez az előadásból is ki fog ez derülni. A stáb többi tagja a szokásos csapat: a díszlet és a jelmez Zöldy Z Gergely munkája, akivel most már talán negyedik éve, hogy együtt dolgozunk, így nem kell nagyon sokat magyaráznunk egymásnak ahhoz, hogy megértsük, amit a másik gondol.

Sokorai Attila tervezi a világítást, akit most külön is feltüntettünk a színlapon, mivel ennek az előadásnak meghatározó eleme a fény. A zeneszerző Monori András, akinek érdekes dolga van ebben a produkcióban, mert ebben most a nem-zene a lényeg: az ő feladata, hogy nem-zenét fogalmazza meg zeneileg. Mert ez egy olyan közeg, ahol maximum zaj van, meg irritáló hangok, borzalom és szörnyűség. Ezeknek az embereknek az életében nincs zene.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr707993955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.