7óra7

Az Örkény Színház lesz jövőre az Ördögkatlan Fesztivál egyik díszvendége

Az Örkény Színház lesz jövőre az Ördögkatlan Fesztivál egyik díszvendége

2014. 12. 02. | 7óra7

A fesztiválon igényes színházi és táncelőadásokra, koncertekre - a könnyűzenétől a dzsesszen, világzenén, népzenén át a komolyzenéig -, családi és irodalmi programokra, filmvetítésekre, valamint civil kezdeményezések, esélyegyenlőségi programok bemutatkozására, kiállításokra és kézműves vásárokra várják a vendégeket a Villányi-hegység közepén öt napon át.

A budapesti Örkény Színház teljes társulatával ott lesz a 2015-ös fesztiválon, amelyen több előadással és koncerttel vesz részt a teátrum. Az idei Hrabal Vurstlit pedig jövőre Örkény Vurstli követi majd.

Az Ördögkatlan Fesztiválon évek óta jelen van a kaposvári Csiky Gergely Színház és a legjobb független társulatok - így lesz ez 2015-ben is. Díszvendégként találkozhat a közönség Dresch Mihály szaxofonossal, aki több formációban is fellép.

A beremendi Megbékélés Kápolna előtt Dinyés Dániel zenei vezetése alatt Debussy-Bartók-nagykoncert várja a közönséget. Az elhangzó művekhez - Egy faun délutánja, Concerto - Horváth Csaba és a Forte Társulat mozgásszínházi előadása kapcsolódik, amelyet a 8. Ördögkatlanra készít a társulat.

Tavaly a k2 Színház készített két előadást a fesztiválra. Az egyik a helyspecifikus, helyi történetekből ihletett A nagyharsányi menyasszony volt, a másikkal pedig Baka István verseit felhasználva a rendszerváltás környékének hangulatát és szellemiségét idézték meg, a mai áthallásokat sem elhallgatva. A Yorick visszatért a fesztivál után is játsszák.

Kapcsolódó:

>>> A változékony idő ellenére sokan voltak az Ördögkatlan fesztiválon >>> Ma kezdődik a 7. Ördögkatlan Fesztivál

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr457993907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.