7óra7

Tizennégymillió forint gyűlt össze a Fogadj örökbe egy macit! jótékonysági aukción

Tizennégymillió forint gyűlt össze a Fogadj örökbe egy macit! jótékonysági aukción

2014. 12. 04. | 7óra7

Kárász Róbert az alapítvány ötletadója és alapítója elmondta, hogy a Maci kávézó és kulturális központ mintegy 70 millió forintból valósulhat meg. A fővárossal együttműködve 2015-ben, hozzávetőleg 600 négyzetméteren nyithatják meg Magyarország első olyan kulturális térrel is kiegészült kávézóját, ahol a fogyatékkal élőket folyamatosan foglalkoztatnák. A belvárosban szívében lévő épületben - a tervek szerint - fogyatékkal élők művészeti alkotásait bemutató időszaki kiállítások és tematikus filmfesztiválok is helyet kapnak.

A jótékonysági aukció tételei csaknem 13,5 millió forintért keltek el, az összbevétel további fél millió forint felajánlással egészült ki.Húsz magyar híresség plüssmackóját és személyes tárgyait kínálták az árverésen.

A Nobel-díjas Kertész Imre által felajánlott mackó és a Sorstalanság című regényének dedikált példánya az eddigi jótékonysági aukciók legmagasabb értékén, 3,7 millió forintért kelt el. Kétmillió forintért talált gazdára a Paddington című amerikai vígjátékban szereplő maci kicsinyített mása, míg Csukás István plüssállatát, és a Süsü a sárkány mese plakátjának dedikált példányát 1,5 millió forintnál ütötték le. Kocsis Zoltán Kossuth-díjas karmester mackója mellett a Művészetek Palotája megnyitóján használt karmesteri pálcája 1 millió forintért cserélt gazdát.

Esterházy Péter unokájának plüssfigurája és a Hahn-Hahn grófnő pillantása című regényének dedikált finn fordítása, valamint egy kézzel írt tanúsítvány 240 ezer forintért kelt el.

Haumann Péter színész unokáitól kapott macijai, és a 2001-ben elnyert Súgó Csiga Díja félmillió forintért kelt el, míg Oszvald Marika plüssállatát és a színésznő saját kézzel készített pártáját 360 ezer forintért vásárolta meg új gazdája.

Tordy Géza színész rajongójától kapott macijának és színházi látcsövének licitjét 60 ezer forintnál ütötték le. Polgár Judit fiának mackója és dedikált sakktáblája 550 ezer forintért talált gazdára.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr207993887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása