7óra7

Mi - Mosolyország meghívója

Mi - Mosolyország meghívója

2014. 12. 07. | 7óra7

Szalay Kriszta színművésznő a Mosolyország Alapítvány égisze alatt 2008 óta szervezi a Kapcsolda elnevezésű integrációs és szemléletváltó programot, melynek keretében fogyatékos és egészséges gyerekek töltenek el közösen egy napot az egészségesek iskolájában és különböző közös programokon keresztül ismerik meg egymás életét, gondolkodását. Szalay Kriszta folyamatosan törekszik arra, hogy minél több tartalmas közös programot szervezzen a fogyatékos és egészséges gyerekek számára – olvasható az alapítvány közleményében.

Szalay Kriszta és a Kapcsolda Staféta a Riport Tv-ben

Most decemberben egy jótékonysági színházi előadás létrehozását tűzte ki céljául, melynek megvalósításában a k2 Színház lesz a segítségére. A FESZ-díjas, fiatal színészcsapat három nap alatt, fogyatékkal élő fiatalokkal közösen létrehoz egy előadást, amelyben az élet alapkérdéseire keresik a választ: többek között arra, hogy mi az érték, a szépség és a bűn.

Az előadás jegybevételéből a Mosolyország Alapítvány 2015 nyarán elindítja fogyatékkal élő gyermekek művészeti nyári táboroztatását, ahol színészhallgatók hoznak létre előadást a gyerekekkel együtt.

A Mi című előadás szereplői Begovics Éva, Vannai Nikolett és Vannai László a Csalogány Iskolából, Piros Ági, Tóth Dalma és Fülöp László a FrissDió Iskolából, valamint a k2 Színház színészei: Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Horváth Szabolcs, Rózsa Krisztián és Viktor Balázs. Az előadás rendezője Benkó Bence és Fábián Péter. Közreműködőként vesznek részt a produkcióban Szalay Kriszta és Antal Klaudia.

Akit érdekel a közös munka és az előadás létrejötte, a felkészítő workshopot is megnézheti december 11. és 13. között a Jurányiban.

A normál jegyek 1.500 Ft-ért vásárolhatók meg akár a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház jegypénztárában (H-P: 16.00-20.00), akár online, az 5.000 Ft-os és a 10 000 Ft-os támogatói jegyek csak a jegypénztárban elérhetők. A jegyek foglalására a juranyijegy@gmail.com címen vagy a 06-30-777-2533 számon van lehetőség.

Kapcsolódó

Kapcsolda - érzékenyítés a Magyar Színházban

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr407993855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.