7óra7

Ingyenes gyerekelőadások az Advent Budapesten programjában

Ingyenes gyerekelőadások az Advent Budapesten programjában

2014. 12. 08. | 7óra7

PinokkióBán Teodóra, a fesztivált szervező Szabad Tér Színház ügyvezetője elmondta, hogy az idei program összeállításakor elsősorban a gyerekeknek kedveztek.

Péntek délutánonként 16 órától a látogatók is feldíszíthetnek egy-egy fát az Üvegházban, 17 órától improvizációs színházi drámajátékot szerveznek az Apró Színház és a Momentán Junior társulat tagjaival. Két alkalommal a Nemzeti Színház művészei, Gerlits Réka és Tóth László olvasnak fel karácsonyi meséket. 18 órától tűzzsonglőr-bemutatón vehetnek részt az érdeklődők, a bátrabbak ki is próbálhatják ügyességüket.

Szombatonként 16 és 17 órától diafilmvetítés, karácsonyi mesejátékok és interaktív gyerekkönyv-bemutatók váltják egymást. 19 órától bábszínházi előadás vagy gyerekkoncert zárja a napot, Korpás Éva adventi koncertjét a Figurina tárgyanimációs előadása és a Ziránó Bábszínház Pinokkiója követi.

Vasárnap délutánonként 15 órától betlehemes játékot adnak elő a Kaposvári Egyetem Művészeti Kar színész szakos hallgatói, a tinnyei és a nógrádi hagyományőrzők, valamint december 14-én a határon túli iskolások Nagykaposról, Aradról és Szabadkáról, akik ezen a hétvégén ünnepi műsoraikkal több alkalommal is köszöntik a budapestieket.

Pici bonbon16 órától ünnepi gyertyagyújtásra kerül sor az adventi koszorúnál, majd 17 órától a Virtuózok tehetségkutató műsor ifjú zenészei lépnek fel az Üvegházban. 19 órától jazz-koncertek koronázzák meg az adventi vasárnapokat: Gájer Bálint és Oláh Dezső estjét Szűcs Gabi Christmas Swing, valamint Kozma Orsi és Cseke Gábor Kiskarácsony című koncertje követi, a negyedik vasárnap a Swing a la Django húzza a talpalávalót.

Az Üvegházban hétköznap esténként amatőr kórusok, zeneiskolák növendékei, színjátszó csoportok és zenekarok adják elő karácsonyi műsoraikat.

December 18-án délután 16 órakor pedig Góbi Rita a Pici bonbon című legkisebbeknek szóló táncakcióját mutatja be.

A Pici bonbon egy interaktív dobozolási akció, amelynek középpontjában a tánc és a meglepetés öröme van. Az előadás játékos módon mutatja meg a kisebbek és a még kisebbek számára, hogy nem az ajándék nagysága vagy értéke a fontos, hanem az ajándékozás gesztusa.

Valamennyi program ingyenesen látogatható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr267993849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.