A gyülekező után a körülbelül húsz-harminc fős társasággal felvonultunk a Párizsi Udvarban rejtőzködő Je Suius Belle stúdióba, ahol a Flaubert regényből készült Bovary Emma című monodrámát láthatta a közönség, a Dollár Papa Gyermekei előadásában. Az előadás helyszínéül kijelölt varróterem befogadó kapacitását picivel túlléptük, néhányan jobb híján derekasan végigállták az ötven percet. Ezalatt Kiss-Végh Emőke a megjátszás és az őszinteség sajátos elegyével mutatta be Emmát, a nőt, aki teljes természetességgel követeli meg azt, ami neki jár, és unalmából inkább a botrányba menekül (részletes kritikánkat lásd róla itt A külföldiek láthatóan vették az előadás szolid humorát a feliratozás jelentette nehézség ellenére is.
A produkció után kötetlen beszélgetésre invitáltak minket, ami azonban inkább állófogadásra sikeredett, kis csoportokba rendeződtek a nézők, és egy pillanat múlva már mindenki kezében egy-egy boros pohár is megjelent. Zsuzsival elbeszélgettünk többek között a színésznővel is, aki elmesélte, hogy a Bovary Emma annyira megragadja néha a női nézőket, hogy sokan vannak, akik háromszor is megnézik az előadást, és ebből fakadóan néha már nem is lát férfiakat a közönségben. A fogadás alatt az önkéntesek továbbra is fáradhatatlan lelkesedéssel válaszoltak a nézők keresztkérdéseire. Habár már majdnem egy hete tart a fesztivál, a kimerültség alig-alig látszik bárkin is.
De természetesen ezzel nem ért véget még ez a nap sem, a Jurányiban este nyolckor kezdődött a román-magyar koprodukcióban készült Parallel A mozgásszínházi előadásban két fiatal színésznő, Lucia Mărneanu és bodoki-halmen kata (aki csupa kisbetűvel írja a nevét) három részben foglalkoztak a női testtel és a szexussal. A színpadot egy, a közönség soraira merőleges fal osztotta ketté, a két oldalán külön-külön láthatták a nézők az előadókat. Az első – hosszabb - részben egy-egy kegyetlenül kemény edzést csináltak végig egymással párhuzamosan, egy alakformáló műsor utasításaira, amely a szexi test ígéretével kecsegtetett. A második részben szintén külön-külön, a nőies és férfias testről alkotott kulturális elvárások allegóriáit láthattuk táncban, a kellékekben az uralkodó férfi-hetero nézőpontot itt csupán egy-egy piszoár képviselte. A harmadik részben azonban a szereplők szikszalaggal leszorított mellekkel, műszakállal és gesztusaikkal maguk is férfiakká váltak. Lényegében két stand-up commedyből láthattunk részleteket felváltva: az egyiken egy öltönyös pasas mesélt leszbikus vicceket, a másik oldalon egy transzvesztita énekelt arról, hogy milyen fogalmakkal határoznák meg és „zárnák le” őt és másságát. Fájdalmas és lényegre törő vallomás volt ez a posztmodern szubjektum széteséséről.
A közönségtalálkozó ezúttal a büfé mellett kapott helyet, a színésznőkön túl megjelent a két rendező, Sinkó Ferenc és Leta Popescu is. A sok külföldi vendégre való tekintettel, egy gyors közvélemény-kutatás után a beszélgetés angolul zajlott. Az előadás elkészítésével kapcsolatban Sinkó elmondta, hogy alapvetően az amatőr, de nagyon tehetséges kata számára keresett megmutatkozási lehetőséget, amit végül egy, a szolidaritás témájában hirdetett színházi fesztivál tett lehetővé. A szűkös határidő miatt három hét alatt rakták össze az előadást, alapvetően a színészek improvizációira támaszkodva, sőt, az egyik zenét az előadás végéről is maga kata szerezte. Az előadás több rangos romániai díjat kapott, ami azért számít példátlannak, mert Romániában csak a kőszínházak számítanak igazán színháznak, a függetlenek nem rúghatnak labdába mellettük, legalábbis presztízs dolgában. Mint a készítők megjegyezték, a mostani felállás is alkalmi csupán. A közönségből érkező kérdésre pedig elmondták, hogy az előadással nem szerettek volna átadni semmilyen konkrét, didaktikus üzenetet, elsősorban a színészek tehetségét és a témakörhöz kapcsolódó gondolataikat szerették volna megmutatni.
(2014. december 4.)
Kapcsolódó
