7óra7

Kerekes Éva ma veszi át az Ivánka Csaba-díjat

Kerekes Éva ma veszi át az Ivánka Csaba-díjat

2014. 12. 15. | 7óra7

A díjat egy pályatársakból álló kuratórium ítéli oda minden évben. A kitüntetést a Bajor Gizi Színészmúzeumban, 2014. december 15-én, Papp Zoltán és Hámori Ildikó színművészek adják át.

Meggyeskert - Kerekes Éva Kerekes Éva Jászai-Mari-díjas, Érdemes művész, 1988-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Kerényi Imre és Huszti Péter osztályában. 1988-1996 között a Radnóti Színház tagjaként aratta első sikereit. Ezek után 5 éven át szabadfoglalkozású színművész volt. 2001-től a Madách Színház művésze volt, majd 2004-től napjainkig, az Örkény István Színház társulatának tagjaként számos produkció főszerepében aratott megérdemelt sikereket, miközben vendégművészként is fontos előadásokban szerepelt, többet között a Katona József Színház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, a Komédium, a Szentendrei Teátrum, Szkéné Színház, a Vígszínház, a Tatabányai Jászai Mari Színház, előadásaiban.

Színpadi múltja a magyar és a világ drámairodalmának legendás szerepeiben bővelkedik. Volt ARIEL Shakespeare Viharjában, LIZI a Pygmalionban, MICI Tábori György Jubileum című művében, s több mint tíz éven át játszotta ROSE szerepét A pulóvergyűjtőben. Volt ARKAGYINA Csehov Sirályában, MRS. SMITH Ionesco Kopasz énekesnőjében, BEATRICE Miller Pillantás a hídról című drámájában, FANNY a Kávécsarnokban, FRICIKE a Jógyerekek képeskönyvében, EGÉRKE a Macskajátékban, AASE a Peer Gynt MADELEINE BÉJART Bulgakov Képmutatók cselszövése című színművében, VIZYNÉ az Édes Annában, RANYEVSZKAJA Csehov Meggyeskertjében Egyik legnagyobb sikerét ARTURO UI megformálásával aratta, amely alakításával 2010-ben elnyerte A Legjobb női főszereplő, kategóriájában a POSZT és a Színikritikusok díját is. Azóta is sikert sikerre halmoz, legutóbb Tatabányán, a Jászai Mari Színházban BLANCHE DUBOIS, és az Örkény István Színházban, ÜBÜ MAMA szerepében.

Jelentős szerepeket játszott emlékezetes alakításokat nyújtva filmen és televíziós játékok sokaságában is. Fontosabb filmjei: Hanussen, Zsötem, Édes Emma, drága Böbe, Franciska vasárnapja, Szracsatella, Szezon, Üvegtigris, A nyomozó. Televíziós játékai: Aranyidő, Margarétás dal, Három boltoskisasszony, Árvák, Szarajevó Kávéház, A vörös bestia, Kávéház, Régimódi Történet, Adás, Terápia, Hacktion.

"A legnagyobb tapsot Kerekes Éva kapja – teljes joggal. Közhelyekkel szembemenő alakítása rendezői és színészi bravúr egyszerre: hol komikaként, hol naivaként tündökölve, lágyan és kedvesen affektálva, állandó mosolygással mutatja és húzza alá ezerszeresen Ui sátániságát. Törékeny virágszálként tipor el minden életet maga körül, képes bármikor bármivel visszaélni. „Mindenki szabadon dönt” – mondja, de jó, ha tudják: „aki nincs velem, az ellenem van”, és mindenki maga viseli ennek a következményeit. Legelsőbben is ő maga, hiszen az utolsó jelenetben ő az, aki felveszi a harcot Arturo Uival – a kétszeresen katartikus befejezés Kerekes valóban magával ragadó, nagyszerű teljesítményének és Zsótér remek lírai érzékének eredménye." - Írta róla Ugrai István. A teljes kritika itt olvasható.

Kapcsolódó
Hirtling István kapta idén az Ivánka Csaba-díjat

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr287993785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.